Magyarországnak körülbelül 50 országgal van államközi megállapodása a felsőoktatásban részt vevő hallgatók mobilitásának támogatásáról, így egy kis energiabefektetéssel eljuthatsz például Egyiptomba, Mongóliába vagy akár Kínába is. Alap- vagy mesterszakos hallgatóként elsősorban a részképzéseket, azaz egy-két féléves, maximum két tanéves külföldi tanulmányokat támogató ösztöndíjakra lehet pályázni. A MÖB a nyelvszakos vagy a célországhoz valamilyen módon kötődő hallgatóknak kínálja a legtöbb lehetőséget, általában követelmény az ország nyelvének ismerete. Természetesen, amennyiben a hallgató talál olyan fogadóintézetet, ahol nem az ország anyanyelvén oktatnak vagy kutatnak, szintén pályázhat támogatásra. A nem nyelvi részképzést támogató pályázatokra általában bármely tudományterület képviselője jelentkezhet – ilyen például most a lengyel vagy a horvátországi ösztöndíj, de egyes esetekben kiemelhetnek prioritást élvező szakokat. Az egyes ösztöndíjak pályázati követelményei megtalálhatók a MÖB honlapján. Erény Ágnes, a bizottság PR-munkatársa szerint érdemes folyamatosan figyelni az esetleges változásokat.
Néhány olyan pályázatot is kínál a MÖB, amelyek a hazánkban élő nemzetiségi hallgatóknak szólnak, ők akár teljes alap- vagy doktori képzésre is pályázhatnak, most például Romániába és Horvátországba. A MÖB bizottságnak egyetlen olyan ösztöndíja van, amely teljes mesterképzésre szól, mégpedig Oroszországba.
Nyelvi képzések
A nyelvi részképzésekre azok a hallgatók pályázhatnak, akik az adott ország nyelvét szakként tanulják nappali tagozaton. Az ösztöndíjak országonként és pályázatonként eltérnek abban, hogy mit finanszíroznak, és mennyi az ösztöndíj összege. A cseh nyelvszakos részképzés esetében például az ösztöndíj összege 200 USD havonta, és idén 25 fő nyerheti el az 5 hónapos tanulmányokra szóló hozzájárulást. Ezekben a programokban általában szállást, ösztöndíjat, tandíjmentességet, útiköltség-támogatást biztosítanak.
Részképzések minden tudományterületen
A doktori ösztöndíjak maximális időtartama 10 hónap lehet, és a pályázónak jogviszonyban kell állnia valamelyik hazai államilag finanszírozott felsőoktatási intézmény doktori iskolájával. Ezenkívül olyan pályázatokat is találunk, amely BA vagy MA-s hallgatóknak szólnak, de ezek is szintén részképzésekre vonatkoznak, a pontos időtartam és az összeg esetenként különbözik. Például, aki Lengyelországba pályázna, 250 USD támogatásra számíthat havonta, 10 hónapon keresztül.
Ha pályázol
A pályázónak magának kell kiválasztania a fogadóintézményt, ahová felvételt kell nyernie, és rendelkeznie kell az intézmény fogadónyilatkozatával a pályázatok elbírálásakor. Mindenképpen alaposan olvasd át a pályázási feltételeket, a MÖB honlapján megtalálod az összes szükséges információt, útmutatókat és a pályázati koordinátorok is rendelkezésedre állnak, ha segítségre van szükséged. „Február elejétől egy online pályázati rendszer bevezetését tervezzük, ez érintheti a márciusi határidejű pályázatokat is” – mondja Erény Ágnes. Erről részletesesen majd honlapunkról tájékozódhatnak az érdeklődők. Egy ember egy pályázati ciklusban (pl. a 2010-2011-es tanévre) maximum két ösztöndíj pályázatot (két különböző tevékenységre) adhat be, és meg kell jelölni egy prioritási sorrendet közöttük. A pályázók 50-51%-a elnyeri a kívánt ösztöndíjat.
További információ: www.scholarship.hu
Egyiptomi történet
Végh Zsuzsanna egyiptológia szakos hallgató Kairóban töltött fél évet a MÖB ösztöndíjával. Tapasztalatai hasznosak lehetnek más egzotikusabb országba utazóknak is.
– Az egyiptomi hivatalokban az ügyintézés sokszor a hivatalnok hangulatán múlik, a költséghatékony érvényesüléshez alapfokúnál jobb arabtudás szükséges.
– Nem árt a megfelelő rugalmasság, türelem. A hivatali ügyintézés még lassú is, volt olyan ösztöndíjas, aki szeptember 20-án utazott volna, de 15-én még mindig nem tudta, hogy mehet-e.
– Kiutazás előtt érdemes pontosan eltervezni, mit akarsz csinálni. Könnyen elúszik az a néhány hónap.
– Az ösztöndíj fedezi ugyan a megélhetést, de tartalékokkal is készülni kell. A tartalék készpénz nagyon jól jött, amikor csúszott az ösztöndíj és minden bank zárva volt a különböző felekezetek különböző ünnepei miatt.




















