Az ösztöndíj célja, hogy a felsőoktatási mobilitás támogatásával szorosabb együttműködés alakuljon ki a régióban, ezáltal elősegítve Kelet-Európa stratégiai-gazdasági szerepének erősödését. Ennek keretében mára nem EU-tagországok, többek között Macedónia, Bosznia-Hercegovina vagy éppen a Koszovói Ideiglenes ENSZ Közigazgatás is csatlakoztak a programhoz.

A pénz beszél?

A tapasztalatok ugyanakkor azt mutatják, hogy a magyar diákok elsősorban Nyugat-Európa iránt érdeklődnek, így a jóval ismertebb és szélesebb körű Erasmus nagyobb vonzerőt jelent számukra. Ha mégis pályáznak CEEPUS-ra, akkor elsöprő többségük Bécset jelöli meg célállomásként. Ennek oka nem csak a nyugati fekvés. Ahogy egy névtelenséget kérő intézményi koordinátor fogalmaz: „Ausztria népszerű, mert oda 940 euró a havi ösztöndíj, míg például Romániába senki sem akar menni, mert ott csak 80 eurót adnak, ami szinte semmire nem elég, még az útiköltséget sem fedezi.” A központi CEEPUS-szerződés szerint a kínált ösztöndíjat a megélhetési szükségletekkel arányosan kell megállapítani, de ez sajnos, nem mindenhol érvényesül.

(Diák)élet és tudomány

A pénz mellett persze más szempontok is szerepet kapnak egy ösztöndíjjal kapcsolatban. A Corvinus Egyetemen közgazdásznak tanuló Réger Ákos szerint nagyon fontos a kelet-európai identitás. „Azt tapasztaltam, hogy a régióból származó diákokkal a közös háttér miatt jobban tudok kommunikálni, mint a nyugat-európaiakkal.”

Az ösztöndíj létalapját jelentő tudományos élet színvonala szintén befolyásoló tényezőnek számít, noha egyértelműen megállapítható, hogy a nemzetközi diákélet ismerkedési és kulturális előnyei nagyobb súllyal esnek a latba. A legtöbb hallgató nem számol be komolyabb szakmai fejlődésről, mivel általános tapasztalatuk, hogy az oktatás színvonala egyenetlen, ám ellenpéldák is akadnak, a kolozsvári könyvtár felszereltsége vagy a zágrábi szakmai-tudományos élet sok magyar hívet szerzett az évek során.

Nehéz az elfogad(tat)ás

Az ösztöndíj kritikus pontja a külföldön szerzett érdemjegyek elfogadtatása. Noha az intézmények közötti együttműködések elvileg garantálják, hogy a hallgatók az itthoni tanulmányaikhoz kapcsolódó órákat látogassanak, a gyakorlatban mindez számos akadályba ütközhet. Előfordul, hogy a szaktanárok nem fogadják el a kinti jegyeket, és az is, hogy rektori szinten mutatkozik ellenállás az ösztöndíj lényegét képező mechanizmussal szemben. Szélsőséges esetben ez akár azt is jelentheti, hogy a diáknak elúszik az itthoni féléve, és az ösztöndíj nem segíti, hanem hátráltatja tanulmányait.

Dr. Alpek Ferenc szerint, aki a BME Gépészmérnöki Karán sok éven át vett részt CEEPUS-pályázatokban, a megnehezített feltételek miatt „néha úgy kell vadászni a kiutazó diákokra, akik nem akarnak megkockáztatni egy esetleges sikertelen félévet.” A magyarországi intézmények nagy részében hasonló a helyzet, de azért túljelentkezésre is akad példa. Leiszt Ágnes intézményi koordinátor adatai alapján a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen kétszer annyi diák utazna ki, mint amennyire futja a keretből.

A jelentkezéseket a pályázatot meghirdető tanszéken bírálják el, méghozzá a nyelvtudás, a tanulmányi átlag és a motiváció alapján. A fentiek fényében azonban nem meglepő, hogy a legtöbb intézményben nem kell rettegni a vetélytársak tömegétől. Ahogy Varga Lívia fogalmaz: „Az biztos, hogy lényegesen egyszerűbb a CEEPUS-t megpályázni, mint más ösztöndíjakat.”

Szabadon szállni élvezet

Akkor sem kell kétségbeesni, ha egy adott egyetemen intézményközi együttműködés hiányában nincs lehetőség pályázni az ösztöndíjra. Ebben az esetben ugyanis freemoverként is lehet jelentkezni, amihez a célegyetemtől szerzett ajánlás és fogadónyilatkozat szükséges. A hálózatokban ki nem használt ösztöndíjhónapok így nem vesznek kárba, hanem lehetőséget adnak hálózaton kívüli diákok számára, hogy ők is külföldre utazzanak tanulni.

További információk a CEEPUS központi oldalán vagy a Tempus Közalapítvány oldalán.