A gyülekező
A pénteki buli után, kevés alvással vágtam neki a megmérettetésnek. A gyülekező fél tízkor volt, a Gödörnél. A park látványa olyannak tűnt, mintha csak az akció része lenne. Ennyi szemetet régen láttam egy helyen! Első feladatomként, ökokörös barátaimmal együtt meg kellett keresnem a „Terézváros” feliratú kitűzős csoportvezetőnket. Miután meglett, vártunk. Nagyon sokáig vártunk. Közben HÖOK-os pólóban lévő emberekre bukkantam, kiderült, hogy nagy trikóosztogatásban vannak. Így támogatják a rendezvényt. Rákérdeztem, hogy hogyhogy itt vannak. „Szerettünk volna mi is egy szemétszedést rendezni az egyetemistáknak, de megsúgták, hogy csatlakozzunk inkább ehhez” – mondta a fotós fiú, aki hivatalosan nem nyilatkozhatna, így nevét nem árulta el. Mellette Domján Zsolt elnökségi tag állt, aki elmondta, olyan hatvan embert sikerült összeszedniük az eseményre. Az időpont az egyetemisták szempontjából nem túl jó: szombat van, vizsgaidőszak, a leadási határidők vége és tegnap mindenki felöntött a garatra. Június közepén a XI. kerületben saját akciót tartanak majd, amire várakozásaik szerint több fiatal fog elmenni. Ahogy az aninim HÖOK-tag viccelődik: – ha mi megmozdulunk, abból vagy fesztivál lesz, vagy forradalom”. Visszamentem hát a „hatkeresekhez”, kaptam egy zöld kertészkesztyűt, majd a Liszt Ferenc térnek vettük az irányt.
6. ker
Az Oktogonhoz érve kisebb takarítóbrigád fogadott minket, maguk az önkormányzati politikusok. Még seprűik is voltak. „Látványos, de nem hasznos!” – hőbörgött mellettünk egy arra sétáló idős hölgy. Kis csapatunkat három-négy fős gruppokra osztották, és mindenki kapott a „TeSzedd”-es szemeteszsákok mellé egy önkormányzati képviselőt is. Felosztottuk az utcákat, Hassay Zsófia polgármester asszony elhadart néhány mondatot, majd mindenki ment a maga feladatára. Nekünk a Bajcsy-Zsilinszky út VI. kerületi oldala jutott, kísérőnk pedig Kordásné Matokanovic Lídia környezetvédelmi és környezeti nevelési tanácsnok volt. A séta közben elmondta, hétfőn döntött úgy, hogy a kezébe veszi az önkormányzati szervezést, mert a környezetvédelmi bizottság nem tett semmit az ügyben.
A tényleges meló
Kétféle szemétszedő létezik. Egy, aki csak a formalitás kedvéért (és azért, hogy elmondhassa, részt vett az eseményen) a nagyobb, eldobott tárgyakat kapdossa fel a földről. A másik az alapos, aki valóban megtisztítja az utcát a hulladéktól. De mit nevezünk hulladéknak? A rakparton dísztárcsa, pulóver és hat zacskóba csomagolt, halott galamb is előkerült – tudtuk meg egy ismerőstől. Mi nem voltunk ilyen „szerencsések”. Az utcaseprők a járda nagyját megpucolták, de valószínűleg évek óta hozzá sem nyúltak az ültetett fák földjéhez, ahogy az úttest széléhez sem. A legnagyobb munkát a több ezer csikk kikapirgálása jelentette a növények földjét védő vasrács lyukaiból. A cigimaradványokon kívül viszont rengeteg gomb, dugó, sőt egy penge is előkerült. Találtunk csavarokat, szalonnabőrkét, és frissen kiköpött rágógumit is. Fizetségem 10 forintban merült ki, de az elméletem – miszerint minden szemét között találni pénzt – beigazolódott. Egyesek megtapsoltak minket, mások boltok után kérdezősködtek, de volt, aki fennhangon azt kérdezte: „Mit szórakoznak ezek?” Az emberekre komoly hatást gyakoroltunk. Például a kisboltok előtt csavaroskiflit szürcsölgetők is elbattyogtak a zöld kukáig, és ott nyomták el a cigijüket. Az úttesten vigyáznunk kellett, mert felelősséget hivatalosan senki nem vállalt értünk, bár ezt a nyomtatványt el is felejtették aláíratni velünk. Egy óra közös munka után, délben lelépett a képviselőnk az önkormányzatra szervezett pogácsázásra, amivel a szorgos lakóknak akartak köszönetet mondani. Amikor kettő körül végeztünk, már sehol nem volt senki, így a zsákokat is félve hagytuk az eredeti lerakóhelyen. Kordásné Matokanovic Lídiától megtudtam, hogy plakáttisztogatás is lesz nemsokára, és jövőre is szívesen vár(ná)nak minket ugyanerre a rendezvényre.
A tapasztalatok
Jó három órát biztos, hogy dolgoztunk, ami a másnapossággal kombinálva nem volt túl kellemes. Szédültem, napszúrást kaptam, izomlázam lett vasárnapra a több száz guggolástól, mégis iszonyúan jól éreztem magam.
