Mundruczó Kornél (Johanna, Delta, Nibelung-lakópark) új filmje a szeretet utáni sóvárgást, kiüresedett emberi kapcsolatokat és a felelősséggel terhelt apai szeretetet mutatja be. A történet szerint egy rendező (a filmben Mundruczó Kornél alakítja) válogat szereplőket készülő filmjéhez a lepusztult, szinte teljesen lakatlan bérházban. A ház egyetlen lakója egy nő (Monori Lili) és annak családja. Mikor a nőt felkeresi intézetből szökött fia (Frecska Rudolf), elindulnak a megállíthatatlanul gyűrűző események. A készülő film castingjába véletlenül belekeveredő fiú halálos balesetet okoz, üldözötté és kitaszítottá válik a bérház nyomorult, zárt világában. A rendező mégis felismeri a bennük rejlő hasonlóságot, és lassan ráeszmél, hogy a szelíd, de mégis veszélyes tizenhét éves gyerek az ő évekkel ezelőtt véletlenül becsusszant fia. Innentől kezdve már csak rajta múlik, hogy túllép-e a társadalmi konvenciókon, és a kézenfekvőnek látszó helyes út helyett fia szeretetét és megmentését választja-e.

A Szelíd teremtés tökéletesen ábrázolja, mennyire végtelenül sivár tud lenni a magukra hagyott emberek élete, ahol már az sem számít igazán, ha évekkel korábban eltaszított gyermekük kopogtat az ajtón. A kissé közhelyes, de kétségtelenül hatásos, szürke, latyakos karácsonyi környezetben játszódó film eleinte még csepegtet némi feloldozó humort, de aztán nyakunkba zúdítja a nyomort, ami kipasszíroz belőlünk minden reményt. Innentől már csak a szürke, vizesedő falak, a közéjük zárt bizalmatlanság és a galambszaros lichthof marad. Mundruczó Kornél előszeretettel szerepeltet filmjeiben amatőr színészeket: Frecska Rudolfra egy nevelőintézetben, a Rudi szerelmét alakító Csíkos Kittyre egy tatabányai varrónőképző középiskolában talált rá. Célja ezzel az amatőr színészek saját élményanyagainak visszaforgatása a műbe, őszintévé varázsolva a történetet. Minimális színészi teljesítményük, csetlő-botló párbeszédeik még tovább fokozzák a történet sivárságát, így a film visszafordíthatatlanul magával ránt a mélybe, a végére már élni sincs kedvünk.

Mary Shelley Frankenstein című klasszikus gótikus regényének adaptációja egy későn eszmélő apa környezetével és önmagával vívott harcáról, valamint a szörnyetegnek bélyegzett ember kitaszítottságáról szól. Ez nem egy közönségfilm, nem keresi a nézők kegyeit, sőt: valójában ez a töménytelen kopárság és nyomor filmje, melyben egy fikarcnyi reményt sem csepegtet a nézőnek, hogy jobbra fordul a szereplők sorsa. Kíméletlenül az arcunkba vágja, hogy nincs kiút. Ez egy idő után fárasztóvá, túlzottan nyomasztóvá válik. Ha viszont a jobb sors felé támasztott igényeinket el tudjuk engedni, és átadjuk magunkat ennek a sötét szörnyhistóriának, akár még jó is kisülhet belőle.
Forgalmazza a Szuez Film
Mundruczó Kornél új filmje, a Szelíd teremtés - A Frankenstein-terv apropóján szeptember 9-ére, csütörtök estére tervezett Frankenstein-éj a kedvezőtlen időjárás miatt sajnos ELMARAD. Aki ment volna, ne tegye!


















