Magyarország népessége a nyolcvanas évek elejéhez képest majd’ egymillió fővel csökkent, amelyet a körülbelül 350 ezer bevándorló, zömmel határon túli magyar némileg ellensúlyozni tudott. Idén augusztusban azonban átléptük a lélektani határt, 10 millió fő alá csökkent hazánk fiainak és lányainak száma. A hetvenes évek közepén tapasztalható bababumm után a kilencvenes-kétezres évekre várták a szakértők a fogyó tendencia megfordulását, mondván, családot alapít a népes generáció. Az újabb bumm azonban elmaradt. Kérdés, mit remélhet az ország a felnőttkorba lépett Y-generációtól.
Ötéves tervből tízéves terv?
A mai magyar fiatalok nagy része konzervatív családmodellre vágyik, a házasság intézményét egyáltalán nem tartja generációnk ódivatúnak, a tudatos gyermektelenséget pártolók aránya pedig csupán egy százalék körül mozog. „Még azok is a klasszikus családmodellt tartják a legideálisabbnak, akik nem ebben élnek” – tudom meg Pongrácz Tibornétól, a KSH Népességtudományi Kutatóintézetének igazgatóhelyettesétől. A tervezett utódok száma össztársadalmilag magas, talán meglepő módon az értelmiségi nőknél a legmagasabb, de általánosságban is a lakosság 60%-a kettő, de 5,5%-a háromnál is több utódra vágyik. A születések aránya mégis egyre csökken, a mai harmincasok több mint harmada gyermektelen. „Sokan addig tolják a dolgot, míg kicsúsznak az időből, a nők nagy része nem akarja tudomásul venni, hogy a negyvenhez közel már sokkal nehezebb teherbe esni, mint tíz-tizenöt évvel korábban lett volna, egyre magasabb a meddő párok aránya” – teszi hozzá a demográfus.
Bizonytalanság kora
Pongrácz Tiborné szerint a tervezett gyermekek meg nem születése a biológiai okokon túl a társadalmi bizonytalanságra is visszavezethető. Egyre kevesebben élnek stabil párkapcsolatban, és a családtámogatási rendszerben történő gyakori változtatások sem kedveznek a csökkenő tendenciának. „Az ember huszonöt évre vállal gyereket, nem pedig egy kormányzati ciklusra. A támogatások adása, majd megvonása nagyon elbizonytalanítja az embereket.”
Ékes példa erre a franciák esete, ahol évtizedek óta nem nyúltak a támogatásokhoz, hiszen nemzeti ügyként és nem pártpolitikai kérdésként tekintenek rá. Így talán nem meglepő, hogy Franciaországban a legmagasabb a termékenységi mutató az EU-s országok között. Tavaly óta az oroszok is lassú ütemű népességnövekedést tudnak felmutatni, melynek egyik közvetlen oka a Putyin által nemrégiben bevezetett, nagyon kedvező családtámogatási szisztéma. A magyarokban is meglenne a szándék, de túl nagy a bizonytalanság, és ha radikális változás nem következik be, akkor a családalapítási attitűdök fognak nagyon hamar megváltozni. Az emberekben ugyanis diszkomfort érzést kelt olyan után vágyódni, ami nem valósul meg. Minél több lesz a gyermektelen ember, annál kevésbé lesz a klasszikus családmodell a minta, és annál elfogadottabbá válik a gyermektelenség is. Pontosan ez a folyamat zajlott le pár évtized alatt a németeknél. „Németországban ez a társadalmi átalakulás már végbement, az emberek körülbelül harmada teljesen elfogadható alternatívaként tekint a tudatos gyermektelenségre. A német állam az elmúlt években rengeteg pénzt pumpált a családtámogatási rendszerbe, érdemi változást azonban nem sikerült elérniük. Mire a közgondolkodás átalakul, már nehéz központilag visszafordítani a folyamatot” – fejti ki Pongrácz Tiborné.
A pszichológus is az instabilitást emeli ki a tendencia egyik kulcselemeként. „Az Y-generáció sokszor van most átmeneti és bizonytalan helyzetben. Ha valakinek most van állása, nem biztos, hogy 5 év múlva is lesz, illetve az sem, hogy a szektor, amiben dolgozik, életképes marad gazdaságilag a következő időszakokban” – mondja Tari Annamária, klinikai szakpszichológus. „Emellett úgy tűnik, kicsit több lett a kapcsolati téren is a boldogtalan ember. Sokan a tökéletest hajszolják, miközben képtelenek kompromisszumra és nem veszik észre, hogy nem a tökéletes a jó, hanem az »elég jó«, vagyis a biztonságos, érzelemalapú kötődés” – teszi hozzá a pszichológus.
Mi számít „elég jónak”?
A fiatalokra tehát rengeteg nyomás nehezedik, hiszen a túl sok kompromisszum és a tökéletesség hajszolásának mókuskereke között meg kell találni a középutat. Mikor jön el mégis az idő a családalapításra?, tettem fel a kérdést Tari Annamáriának. Pár évtizeddel ezelőtt erre könnyen választ kaphattunk, mára mindez sokkal komplexebb. „Egy párkapcsolat érzelmi tere akkor alkalmas gyerekvállalásra, ha a felek komolyan gondolják az együttes programot, közösen és érzelmileg egy időben felkészülnek erre. Kevesen gondolják végig, hogy egy esetleges szakítás, válás milyen következményekkel járhat. Egy gyereknek természetesen mindkét szülőjére szüksége van és lehetőség szerint arra is, hogy ne érje egzisztenciális hátrány azért, mert például túl korán érkezett a világra. Egy hosszú és kitartó párkapcsolat akkor működik, ha a két ember valódi érzelmi szálakkal kapcsolódik, nem bizalmatlan, és nem vágyik állandóan valami másra. Ha ez adott, elmondhatjuk, hogy igazi társat találtunk” – válaszolja meg kérdésemet a pszichológus. „Ebben az esetben pedig a tökéletes körülményre sem kell sokat várni, hiszen tudjuk, olyan sem létezik. Egy alapvető egzisztenciális háttér elengedhetetlen, ha ez megvan, már csak az »elég jó« pillanatot kell megtalálni" – teszi hozzá.
„Szerintem nincs olyan, hogy ideális időpont, mert mindig van valami ok a halogatásra” – mondja ezt már a 24 éves Szandra, aki végzős hallgató az ELTE Bölcsésztudomány Karán, és nem mellesleg a két és fél éves Barnabás büszke anyukája. „Harmadévesek voltunk, amikor Barni megszületett. Az évfolyamtársak érdeklődéssel fogadták az új helyzetet, a tanárok pedig ugyanúgy kezeltek, mint a többi hallgatót. Szerencsére a fiunk nyár elején érkezett, így három hónapos volt, amikor újra elkezdődött az egyetem. Ettől kezdve felváltva vigyáztunk rá a férjemmel, illetve besegített néhány barát, na és persze a nagymama, akinek nagyon hálásak vagyunk, hiszen nélküle a vizsgaidőszakaink nem lettek volna olyan simák” – teszi hozzá Szandra.
