Elhagyott „nem-helyek” és megerőszakolások helyszínei az USBB kiállításon

Alternatív tárlatvezetés

A VII. kerület ezen részére érve az első furcsaság, ami feltűnik nekünk, hogy utcai plakátok formájában kietlen, elhagyatott tájak képei tárulnak elénk. Aztán váratlanul a szemünkbe világít egy közlekedési lámpa a kirakatból, amire rácsodálkozunk, hiszen mindhárom színe egyszerre ég. Kíváncsiságunkban belépünk az ajtón. Képeslapok fogadnak minket, ugyanazokkal a fotókkal, amiket nemrég a hirdetőtáblákon láttunk. Egy fehérre meszelt tartóoszlopon felbukkan a kézzel pingált írás, miszerint Szigethy Anna „nem-hely” című alkotásaival találkozhattunk ismét. Megtéve pár lépést a térben újabb fotósorozatokba ütközünk Idan Nelkenbaum és Simon Zsuzsanna jóvoltából, amelyek köztereket ábrázolnak. Utóbbi szerzőnő művéről kiderül, hogy egy kutatómunka eredménye. A lány a budapesti megerőszakolások tragikus helyszíneit kereste fel, és örökítette meg a kiállítás számára.

A miniatűr csigalépcsőn az emeletre jutva két számítógépen akad meg először a szemünk. Szécsényi-Nagy Lóránd beszkennelt, háromdimenziós tereit – amelyek, ha minden igaz, virtuálisan és interaktívan bejárhatóak –, sajnos nem láthatjuk, mert épp lefagyott a rendszer, ám Mascha Logačeva biciklijéről készített videóinstallációjában akár puffra ülve is elgyönyörködhetünk, éppen úgy, ahogy Karas David „Külsőépítészet” című online játékprogramjában. A terem szélén a művészek egyéb képeivel megtöltött füzeteket nézegethetünk, és egy asztal mellé is lekuporodhatunk, ha úgy tartja kedvünk.

Végül, egy ici-pici helyiségbe érkezünk, ahol fel-le kapcsolódó lámpák világítják meg a zsinórokra akasztott, láncokkal körülhatárolt, átlátszó nylonra rajzolt jeleneteket, és azok egymásra vetített, fénnyel kinagyított részleteit. Nadja Milenkovic és Sebastian Seitz grafikái a kiállítás egyik leghatásosabb részét képezik. Nem csoda, hogy nekik jutott a zárás.

Bennfentes információk

Az "Urban Spaces Berlin Budapest" kiállítás szervezői egy évvel ezelőtt összesen kilenc nemzetközi alkotót kértek fel arra, hogy a médiaművészet különböző eszközein keresztül reflektáljanak valahogy a német és a magyar metropolisz városfejlődési és urbanisztikai folyamataira, irányítási kérdéseire.

„A megjelenő nyolc médium nyolc attitűdöt tükröz” – jelenti ki Istvánkó Bea megnyitó beszédében. Megtudjuk, hogy a szerzők egy része egyetemista, a többiek pedig művészetükből élni próbáló fiatalok. A kiállítás tematikája a fővárosokat állítja szembe egymással. „A városi identitás sajátossága az állandó mozgásban, szüntelen felépítésben és lerombolásban rejlik. Berlin ennek a mozgásnak a példaképe, a baudelaire-i modernizáció illékony pillanatában lebeg, a folyamatos fejlődés és újradefiniálás állapotában. A különleges városi struktúrák és változások megjelentek az elmúlt évek művészeti alkotásaiban és összegző kiállításain. Újabban a kommunikációs, szociális és kulturális körforgalom, a mozgás és változás hordozói léptek előtérbe.” – állítják a szervezők.

Ezzel szemben Budapest valami teljesen mást tükröz. Erlich Gábor egyedi műve remekül jellemzi az itthoni helyzetet. „Elég sok hír volt mostanában a budapesti városépítészetről – új negyedek tervezéséről, régiek lebontásáról –, és felmerült bennem, hogy ez az állapot olyan, mintha nem tudnák, mikor indulnak, mikor állnak meg, mintha egy közlekedési lámpának mind a három része világítana. Van egy alapvető tanácstalanság az egészben.” – meséli a Magyar Képzőművészeti Egyetem intermédia szakos hallgatója.

Az ingyenesen megtekinthető kiállítás október 13-ig látogatható, majd 2012 márciusában Berlinbe költözik, és tovább bővül majd.