Nyugat-Európa már több éve bringalázban ég, így próbálják levegőhöz juttatni a városok elviselhetetlen forgalmát. A közbicikli lényege, hogy egy előzetes regisztráció után (ez nálunk valószínűleg 1000 Ft körül lesz) bármikor felkaphatunk csipkártyánkkal egy biciklit, majd az úti célunkhoz legközelebb eső dokkolóban letehetjük azt. Az egyedi kinézetű kerékpárokat rövid távok megtételére tervezték, ezért az első fél óra ingyenes lesz, azt követően pedig óránként egy BKV-jegy áráért tudjuk majd használni. Nem is kell több időre, hiszen a városban megtett utak átlagosan 3-5 kilométer hosszúak, ehhez a bicikli a legkézenfekvőbb és legmobilisabb közlekedési eszköz. A rendszer révén remélhetőleg nálunk is többen fognak kerékpárra ülni, ezzel tisztul a városi levegő és lakói is egészségesebbek, de mindenekelőtt gyorsabbak lesznek a mindennapi közlekedésben. Párizsban évek óta működik a Vélib rendszer, Koppenhága már a harmadik verzióját vezeti be a közösségi közlekedésbe integrált hálózatnak, de ismerősek lehetnek az utcai egyenbringák Bécsből, Rómából, Lyonból, Washingtonból vagy Barcelonából is. London most indította egy nagy bank támogatásával a Barclays Cycle Hire névre keresztelt rendszerét.
A budapesti bérbiciklik névötleteit augusztus 29-ig várják az adjnevet@parking.hu címre. A mai napig több mint 500 ötlet érkezett be a majdani üzemeltető Parking Kft.-hez. A cél, hogy „olyan közkedvelt nevet találjunk, amely a jövőben a magyarországi rendszer sokak által elfogadott és támogatott hivatalos neve lesz” – áll a cég közleményében. Vagyis „dinamikus, fiatalos csengésű, de ugyanakkor jól kiejthető” legyen a név. A kiírók szeretnék, ha kiderülne belőle a KKKR rendeltetése, és érdemes „a nagyvárosi közösségi közlekedésre, Budapestre, Magyarországra utalni valamilyen formában”. Nevezni 14 év fölött lehet, a beérkezett ötletekre a blikk.hu, a parking.hu és a facebook oldalain lehet majd szavazni.

Bicing Barcelonában. Kép: cyclechic.hu
„A 7 fős zsűri tagja az elkötelezett kerékpáros, tévés műsorvezető Till Attila. A TV2 sztárja mellett a testület tagja a Kerékpáros Magyarország Szövetsége elnöke, Szikora Linda, a Magyar Kerékpárosklub vezetője, László János, a Critical Mass lelke, Kürti Gábor, a blikk.hu főszerkesztője, Komáromi Gergely, valamint a Parking Kft. ügyvezetője, Gyarmati Zoltán és a projekt vezetője, Kramer Péter. Az ítészek a névpályázat első körének úgynevezett bírálati szakaszában (augusztus 30-án és 31-én) a fenti szempontok alapján kiválasztják a legjobbnak ítélt 5 verziót. A második körben, az úgynevezett szavazati szakaszban (szeptember 1. és 15. között) már csak erre az 5 névre lehet voksolni a blikk.hu és a parking.hu oldalon. A legtöbb voksot kapott nevet a Parking Kft. szeptember 16-án hozza nyilvánosságra. A győztes név kiötlője egy extrakerékpárt kap jutalmul, négy társa bicajos kiegészítőkkel lesz gazdagabb” – áll a Parking kiírásában.
A közbringa rendszere azonban nem csak 1000 bicikli és még több használó közlekedésre való rászabadítását jelenti, a megfelelő körülményeket is megteremtik a kerékpározáshoz. A tervezésben részt vevő Magyar Kerékpárosklub szorgalmazta a főváros útjainak biciklibarátabbá tételét, az egyirányú utcák megnyitását bringásoknak és a kerékpárosoknak szóló tájékoztató, népszerűsítő kampányok elindítását.


















