„Felháborodom, tehát vagyok”
A szemünk láttára alakul át a nyugdíjrendszer, az egészségügyi ellátás, az oktatási rendszer. Lényegében minden mozgásban van. Ebből az „alkalomból” a Hilscher Egyesület és az ELTE Társadalomtudományi Kara március 18-án közös – a mögöttünk álló egy év társadalompolitikai eseményeivel foglalkozó – konferenciát szervezett. Terítéken volt az alkotmányozás, a nyugdíjrendszer, az újraelosztás és az uniós források elosztása, a roma integráció, a gyermekszegénység és a fogyatékossággal élők társadalmi integrációja. Álljunk meg, rögtön felmerül a kérdés: Téged ez hol érint/érdekel? Hiszen a nyugdíj még beláthatatlanul messze van, a politikához nem értesz, a cigányokkal meg nincs is semmi bajod. És különben is, ki hallott még péntek esti konferenciáról?
„Felháborodom, tehát vagyok.” – Ezzel az idézettel kezdte mondandóját Tausz Katalin, az ELTE TÁTK dékán asszonya. A felháborodás művészete annyit tesz, mint kulturáltan kiállni a véleményünk mellett, és képviselni egy álláspontot. Valami ellen felháborodni pedig egyúttal azt is jelenti, mint valami más iránt lelkesedni. Az pedig a legfontosabb.
Az alkotmány és a magyar nyugdíjrendszer
A civil aktivizmusra buzdító szavak után a nyugdíjreformról szóló előadás következett, melyben az előadó a nyugdíjrendszert egy elefánthoz hasonlította. Egy elefánt ugyanis sokáig élő, nehezen mozdítható állat. Minél idősebb, annál lomhább – ezért nagyon meg kell gondolni, hogy ha egyszer elindítjuk, merre indítjuk el. Pontosan így van ez a nyugdíjrendszerrel is. Amerre most indul, azt az irányt nem lehet majd egyik napról a másikra megváltoztatni, így ez nekünk, mai fiatalok számára is életbevágóan fontos kérdés.
Az este folyamán előkerült az új alkotmány körüli vita is. Például elgondolkodtató, hogy az új alapdokumentumból kivennék azt a passzust, miszerint az „tiltja a szexuális irányultság szerinti hátrányos megkülönböztetést.” Pedig lássuk be, a nemi identitás szabad megválasztása és megélése a 21. században igencsak fontos emberi alapjognak kellene, hogy számítson. Szintén kimaradna az új alkotmányból, hogy „a Magyarországon élő nemzeti és etnikai kisebbségek államalkotó tényezők”. A leendő alkotmány ehelyett „nemzetiségek és népcsoportok” szintjén fogalmazná újra ezt az állítást. Ez első látásra apró változtatásnak tűnik, de a szakértők joggal kérdezik: mit értsünk népcsoport alatt? Kisebbségeket, etnikumokat, vagy a vallási, netalán szexuális orientáció alapján elkülönülő csoportokat?
Csongor Anna előadásában a roma integráció - mint gyakran használatos kifejezés - után kérdőjel szerepelt. Mert lehet-e kérdőjel nélküli roma integrációról beszélni egy olyan társadalomban, ahol egy felmérés szerint az emberek harmada egyetért azzal a kijelentéssel, miszerint „a bűnözés a cigányok vérében van”? Lehet-e integrációról beszélni, mikor minden 5. magyar ember helyesli a tényt, hogy „vannak még olyan szórakozóhelyek, ahová a cigányokat nem engedik be”?
Megcímkézés és előítéletek
Az előadások után az ELTE TÁTK ősszel meghirdetett videopályázatának eredményhirdetése következett. A pályázatra olyan kreatív anyagokat kellett beküldeni, melyek témája köthető volt a társadalomtudományok bármelyik területéhez. A „Post it” című kisfilm nyert, mely egy meleg fiú példáján keresztül mutatja be a mindennapi életünkben post itként ránk ragadó/ragasztható előítéleteket. A 3 TÁTK-os srác által összedobott videó egy homoszexualitását nyíltan vállaló fiú 2 napjáról szól. Pontosabban érzékelteti, hogy mennyire különböző tud lenni, ha egyik nap nyíltan melegként, másik nap meg „normálisan” viselkedik. Ugyanaz az ember, mégis más címkéket kap az utcán, a metrón vagy az egyetem folyosóján. Ha úgy érzed, te is hajlamos vagy első látásra ítélni, megcímkézni az embereket, vagy az fáj, ha téged skatulyáznak be, itt megnézheted a videót:
Értelmiség? Az meg mi?
A rendezvényt Ferge Zsuzsa (szociológus) és Závada Pál (író) moderált beszélgetése zárta, amelynek legfontosabb témája a szakemberek és általában az értelmiség társadalmi felelőssége volt. „Beteg a társadalom” – kezdte a beszélgetést Ferge Zsuzsa. A szociológus szerint társadalmunk azért nem tud egészségesen fejlődni, mert a gyökereit folyton elvágják. Legyen szó akár az intézményekről vagy arról, hogy meg kell tagadnunk, szégyellnünk kell a szüleinket, az identitásunkat, a múltunkat. Magyarországon ennek sajnos hagyománya van.
A megszólalók egybehangzó véleménye szerint egy modern társadalomban az értelmiség felelőssége, hogy a közügyekről érdemi vita folyjon, az emberek érdeklődjenek és hallassák a hangjukat. Ez valami olyasmihez vezet, amit Nyugaton civil társadalomnak hívnak, de mi magyarok még nem igazán tudjuk, mit is jelent. A problémát súlyosbítja, hogy napjainkban a civilséggel, a szakértelmen alapuló érdemi gondolkodással szemben Magyarországon enyhe politikai ellenszél tapasztalható. Márpedig fontos lenne belátni végre, hogy a közügyekhez mindenkinek köze van. Ennek eszköze az írás és a felszólalás lehetne, de ezek hatékonysága, meggyőző ereje egyre romlik. És mindaddig romlani is fog, amíg divatos attitűdnek számít az, hogy „engem nem érdekel a politika”, illetve, amíg menőnek számítanak az olyan stílusú beszólások, mint „az összeset le kéne váltani” és a „mondjon le”.
Ferge Zsuzsa szerint a problémára hosszú távon az jelentene megoldást, ha a gyerekekbe, a fiatalok nevelésébe fektetnénk a forrásainkat. Az ő – a mi – észjárásuk formálásán keresztül pedig elérnénk, hogy végre ne csak a szerkezet újuljon meg, hanem az emberek és a módszerek is.
„Összességében 2 dolog fontos. Mindig cselekedjünk úgy, mintha egy normális világban élnénk. De sose felejtsük el, hogy nem az!” – zárta a beszélgetést és egyúttal az egész „Megszólalunk” Konferenciát Závada Pál.
