A 19 áldozat aligha sejtette, hogy élete utolsó bulijába indul. Duisburg polgármestere alapos vizsgálatot ígért. A felelősség valószínűleg a szervezőket terheli, de a rendőrök részéről is súlyos mulasztások történtek, a rendezvény biztonsági feltételei távol voltak az elégségestől: az egyik fő hiba az volt, hogy a rendezvénynek csak egy bejárata volt, amely egyben kijáratként is funkcionált. A 19 halott életkora húsz és negyven év között mozog, van köztük német mellett ausztrál, olasz, kínai és holland is, további 340 ember súlyosan megsérült. A fesztiválon közel másfél millióan vettek részt. A pánik a rendezvény helyszínére vezető alagútban tört ki, a rendőrök elmondása szerint már délután ötkor azt ajánlották az embereknek, jobban teszik, ha nem mennek a rendezvény túlzsúfolt területére. Idővel az emberáradat egyre sűrűbb lett, egyre többen voltak, akik vissza akartak fordulni, és közben a tömeg még türelmetlenebbül nyomult hátulról. Idővel már semmilyen irányba nem lehetett menni. A fogyó levegő hatására pánik tört ki, az emberek dulakodni kezdtek, majd egymást taposták. Hamar nyilvánvalóvá vált, hogy többen halálukat lelték a dulakodásban, a fellépő DJ-knek viszont a szervezők azt az utasítást adták, hogy folytassák a programot, nehogy még nagyobb legyen a fejetlenség. A Love Parade szervezői a tragédia után elmondták, soha többé nem rendezik meg a Love Parade-et, mert egy ilyen esemény után az már sosem lenne a régi.
Az idei tragédia nem az első alkalom, hogy emberéleteket követelt egy zenei fesztivál, bár évről évre szigorodnak emiatt a biztonsági szabályok, úgy tűnik, teljesen még mindig nem tudták elejét venni az ilyen baleseteknek. Németország idén már vesztett egy koncertlátogatót. Idén júniusban egy nürnbergi vonat alatt halt meg egy svájci fiatalember, akinél később a Rock im Park fesztiválra szóló belépőt találtak. Nagy valószínűséggel eltévedt a koncertre menet és akkor keveredett a sínekre. A koncerttragédiák története viszont jóval korábban kezdődik. Egyik legismertebb korai eset 1969. december 6-án történt a kaliforniai Altamontban. Egy ingyenes Rolling Stones-koncerten a biztonsági őrként felfogadott (és sörrel kifizetett) Hell’s Angels motorosbanda tagjai szúrtak le egy színpadra felmászó férfit, aki pisztollyal hadonászott, és nagy valószínűséggél a zenekarra akart támadni. De rajta kívül három másik koncertlátogató sem érte meg a reggelt. Tíz évvel később a The Who koncertje előtt halt meg 11 ember: a bejutásra váró rajongók a zenekar beállására azt hitték, hogy már elkezdődött a koncert, és tömegesen megrohamozták az épületet. Az eset után az Egyesült Államokban egyre komolyabb biztonsági előírásokat vezettek be a koncerteken, de még így sem tudták megakadályozni, hogy 1991-ben egy AC/DC-koncerten három tinédzsert, akik a küzdőtérről nézték a zenekart, összenyomjon a tömeg.
Korunk legismertebb koncertbalesete valamivel több mint tíz éve, 2000. június 30-án történt Dániában a Roskilde fesztiválon. A Pearl Jam koncertje alatt többen is elcsúsztak a sáros talajon, miközben hátulról egyre többen próbáltak a színpad közelébe férkőzni, így akik nem tudtak időben feltápászkodni, a többi látogató lábai alatt megfulladtak. Összesen kilenc rajongó nem érte meg a koncert végét. A fesztiválvezetőség ennek ellenére úgy döntött, hogy folytatják a rendezvényt. A hivatalos magyarázat szerint felelősségtelen lett volna egyszerre hazaküldeni 90 ezer, sokkos állapotban lévő látogatót. Bár a rendőrség először a zenekart hibáztatta, amiért látszólag felheccelte a tömeget, sokkal valószínűbb, a tragédia hátterében az áll, hogy a legtöbb felügyelő képzetlen fiatalkorú volt, aki a belépőért cserébe ingyen végezte a munkáját, de aligha volt felkészülve ilyen problémákra. A baleset óta egyre gyakoribb, hogy a fesztiválokon lezárt biztonsági sávokat alakítanak ki a színpadok előtt, műanyaggal bevonják vagy leaszfaltozzák a talajt, hogy csökkenjen a csúszásveszély, növelik a professzionális személyzet számát és egyre komolyabb képzésnek vetik őket alá, valamint információs kiadványokban szólítják fel a résztvevőket, hogy vigyázzanak a saját és mások testi épségére. Előszeretettel kérik meg a látogatókat azóta, hogy tartózkodjanak a színpad megmászásától és ne próbáljanak meg a tömeg feje fölött szörfözni.
A roskildei tragédia után, az új évezredben leginkább a harmadik világ fejlődő könnyűzenei életének kellett szembenéznie a tülekedő rajongók problémájával: 2008-ban például Indonéziában 10 ember halt meg a helybeli Beside melodikus death metal zenekar koncertjén. A rajongók fejetlenül menekülni kezdtek a forró és levegőtlen teremből, miután a szervezők jóval több jegyet adtak el, mint ahányan kényelmesen és biztonságosan elfértek volna a koncerten. De ugyanebben az országban a brit A1 fiúzenekar is részese volt egy hasonló tragédiának: egy dzsakartai bevásárlóközpontban adtak ingyenes koncertet 1500 néző előtt, közülük négy tinilány a tömegben vesztette életét, miközben megpróbált a kedvenceihez férkőzni. Az ilyen esetek látszólag azért történhetnek meg, mert a szervezők nem fogják fel a probléma súlyát.
