Daniel Drezner amerikai külpolitikai szakértő a Foreign Policy magazinban írt esszéje arról értekezik, hogyan befolyásolná a globális külpolitikát egy zombitámadás. A szerző szerint nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy ugyan számos olyan külpolitikai kérdés foglalkoztathatná az embereket, mint a terrorista támadások, a természeti csapások, az éghajlatváltozás, etnikai konfliktusok vagy a nukleáris háború, mégis egyre nagyobb teret hódít a zombiktól való félelem még a tudományos életben is.
Milyen válaszokra számíthatnánk a kormányok részéről, ha küszöbön állna a zombitámadás? A probléma valósságára utal, hogy Donald Rumsfeld volt amerikai védelmi miniszter is „ismeretlen ismeretlenek” okozta biztonságpolitikai veszélyekről beszélt pár éve. És miért is ne lehetnének ezek az ismeretlenek élőhalottak? A zombiprobléma Drezner szerint azért is fontos, mert a popkultúra azt mutatja, hogy a vámpírok vagy a varázslók képesek békésen együtt élni az emberekkel, a zombik viszont (pár renegát zombialkotást leszámítva) képtelenek ilyesmire. A nemzetközi kapcsolatok szakértőjének elméleteit nézve azt látjuk, hogy nincsen megegyezés, hogyan kellene kezelni a problémát. Drezner három lehetséges verziót sorol fel:
1. A zombi-reálpolitika drámamentes iskolája
A realista elméletek azt feltételezik, hogy az anarchia a világpolitika egyik átfogó problémája. Ezalatt nem a totális káoszt értik, hanem a centralizált kormányzat és egy legitim autoritás hiányát. Nincsen világkormány, ezért a különböző szereplőknek maguknak kell meghozniuk a döntéseket. Egy ilyen anarchiában az államok nem képesek teljesen megbízni egymásban (mi van, ha a másik fel akar minket áldozni a saját túlélése érdekében?), ezért mindenki a saját nemzeti érdekei szerint fog cselekedni. A realista azt mondja, egy zombitámadás semmiben nem változtatná meg a világpolitikát. Az élőhalottak számukra nem különböznek egy pestisjárványtól vagy a spanyolnáthától. Az erősek mindent megtesznek a maguk védelmére, a gyengék pedig elszenvedik, amit el kell. Persze létrejöhet egy hatalmi egyensúly-politika is, amely révén (a megmaradt) emberi nemzetek összefognak a holtak ellen, ha látják, honnan indul a kór, együtt megpróbálják megállítani. Ám könnyen balul is elsülhet a dolog: az egyes szereplők kivárhatnak abban a reményben, hogy majd mások elvégzik a piszkos munkát. Nemzetek arra is használhatják a zombipolitikát, hogy új területeket tegyenek magukévá. Kína például a zombitámadásra hivatkozva bekebelezhetné Tajvant, Oroszország hasonló indokokkal megszállhatná a környező országokat, az Egyesült Államok pedig végre rávethetné magát Fidel Castro zombiarmadájára.
2. Liberális zombiölő szövetség
A liberálisok egyetértenek abban, hogy együttműködni még egy kaotikus világban sem lehetetlen, de egy ilyen gondolatnak veszélyei is vannak. A liberálisok egyes tanai gyorsíthatnák a zombik terjedését. A nyitott határok például megkönnyítenék, hogy az élőhalottak újabb országokat tegyenek magukévá. A liberális paradigma egy olyan eredményhez vezetne, amely semmiképpen nem nevezhető tökéletesnek, ezért idővel nagyszámú kritikát kaphatna. A liberális válaszlépések ugyanis valami olyasmihez vezetnének, mint ami most az Európai Unió. Elég jól működne ahhoz, hogy megelőzzön egy totális zombiapokalipszist, de itt-ott mindig felütné a fejét egy újabb zombitámadás. Ilyenkor állandó humanitárius zombiellenes missziókra lesz majd szükség az ENSZ vezérlete alatt. A liberálisok elfogadnák, hogy a zombik állandó likvidálása lehetetlen, de egyike lenne az államok állandó kezelhető veszélyeinek.
3. A konzervativizmus és a gonosz halottak tengelye
A neokon válasz célzott és egyszerű. Az emberek a földre valók, míg a zombik a pokolba, mondják majd, és eszerint is cselekszenek. Agresszív katonai lépésekkel állítják helyre az emberi hegemóniát a földön. A baj csak az, hogy a konzervatívok hajlandók úgy felfogni, hogy minden ellenfelük egy egységes „gonosz tengelyéhez” tartozik, így egy kalap alá vennék a zombikat a harmadik világbeli diktátorokkal, drogbárókkal meg mindenki mással, akinek léte szúrja a szemüket. Egy ilyen lépés viszont nehezítené az összefogást, és megakadályozná, hogy időben lecsapjanak a zombikra.
Daniel Nexon, a washingtoni Georgetown Egyetem docense úgy vélekedik, hogy a cikk figyelmen kívül hagyta a zombiapokalipszis legvalószínűbb kimenetelét: a birodalmak újbóli felemelkedését. Az Egyesült Államok (és pár másik nagyhatalom) egy zombitámadás révén újult erőre kapna, míg olyan feltörekvő államok, mint Oroszország, Brazília vagy India hamar megadnák magukat az élőhalottaknak. A fennmaradó hatalmak atomfegyvereket vetnének be, hogy megelőzzék a zombik tömeges migrációját, és nagy valószínűséggel az Egyesült Államok dominálta „élők zónájába” tömörülnének. Ez a politika egy új kolonializmushoz is vezethetne: egy-egy sikeres támadás után akár zombik lakta földeket is kolonizálhatnának.
Drezner nem ért ezzel egyet: a nukleáris fegyverek bevetése végzetes hiba lenne a zombik lakta világban. Biztosan nagy számmal pusztulnának el egy-egy támadás után, de a zombik másképp reagálhatnak a sugárzásra, mint az emberek. A radioaktív zombik fokoznák a zombiveszélyt: innentől már nemcsak a harapásuktól kellene tartani, hanem a sugárzásuktól is.
Mindenesetre a zombiellenes lépések mindegyike azt mutatja, hogy a zombikorszaknak más-más hatása lenne a különböző kormányzatokra, és főként a legszegényebb országokat sújtaná. Másrészt a külpolitikai zombielméletek szerint a zombifilmes narratívákkal ellentétben az apokalipszis könnyen elkerülhető, hacsak nem tesz keresztbe a válaszlépéseknek a bürokrácia, a közvélemény, a különféle érdekcsoportok, esetleg a zombilobbisták tevékenysége. Drezner mindenesetre bízik benne, hogy sikerül elkerülni a legrosszabbat: gondos tervezés és a következetes megközelítés megelőzheti a zombiapokalipszist, a lényeg csak annyi, hogy a politikusok használják az agyukat, mielőtt az élőhalottak megkaparinthatnák azt.
