
Mint ismeretes tegnap Schmitt Pál, köztársasági elnök kisdoktori dolgozatáról a SOTE vizsgálóbizottsága megállapította, hogy Schmitt dolgozatának nagy része másolt, mégsem kezdeményezte a fokozat visszavonását.
Az indoklás a következő volt: „A dolgozat szokatlanul nagy terjedelmű szövegazonos fordításon alapul, ami nem derült ki időben, holott annak feltárása a korabeli védési eljárás részét kellett volna, hogy képezze" – írja a jelentés összefoglalója. „A Testnevelési Egyetem szakmai hibát vétett, amikor ezt a szövegazonosságot nem tárta fel időben, s így a dolgozat szerzője azt hihette, hogy értekezése megfelel az elvárásoknak" – így a bizottság.
Az egyetemisták az ellen tiltakoznak, hogy miután kiderült, valóban másolt a dolgozat a SOTE vezetése nem tesz semmit. Kb. 20-an transzparensekkel ülősztrájkba kezdtek a SOTE rektori titkárságának irodájában, és felszólításra nem tágítanak.
A táblákon ilyen és ehhez hasonló feliratok vannak: a gerinc nem törzsanyag, Pali maga is meglepődött a dolgozatán, a plágium a tudományos közösség elárulása. A fénymásolóra meg nemes egyszerűséggel fel van rahasztva: diplomás fénymásoló.
15.20 körül néhányan át akartak menni a rektor irodájához, de a vagyonőrök ezt megakadályozták.
15.25-kor egy bemutatkozni rest biztonsági őr tessékeli ki a hallgatókat, akik nem hajlandóak elmenni, mert ugyan jogtalan, amit csinálnak, de ennél sokkal nagyobb probléma, hogy a köztársasági elnököt plágiumon érik, és ennek nincsenek következményei.
15.40 A szervezők további résztvevőket várnak, de a folyosókat lezárták a biztonságiak, se ki, se be.
15.45 Ketten bementek a titkárságvezetőhöz Dr. Lipp Kingához, aki a rektor megbízásából tárgyal a HaHa-sokkal.
15.58 A rektor holnap 5-kor fogadja a HaHa-t, amenyiben most hazamennek. A szervezők nem döntöttek még a továbbiakról.
16.12 Negyed ötkor zár az iroda, úgy értesültünk ekkor a biztonságiak kiteszik azokat, akik a földön ülnek.
16.20 Hajlandóak elhagyni az épületet az egyetemisták, amennyiben holnap nyilvánosan találkozhatnak a rektorral, és erről írásos nyilatkozatot kapnak. Úgy tudjuk, hogy ez már készül. A találkozó időpontja: csütörtük 5 óra.
16.45 Egy a neve elhallgatását kérő egyetemi polgár elmondta, holnap délelőtt összeül a SOTE doktori tanácsa és megvitatják Schmitt Pál másolt kisdoktorijának a kérdését. Forrásunk szerint ez mindenképpen így lett volna, és nem a HaHa akció eredménye. Az egyetemisták még nem hagyták el a rektori titkárságot.
17.15 A hallgatók úgy döntöttek nem hagyják el a helyszínt jelenlétükkel biztosítandó, hogy ne legyen elmismásolva az ügy. A bentlévők bármikor kimehetnek, de be senkit nem engednek. A levél a rektortól megérkezett, igaz nyilvánosság előtti találkozóról nincsen benne szó.
17. 20 11-en kimentek 9-en bent maradnak. A távozók holnap 11-re demonstrációt szerveznek a SOTE-ra a doktori tanács üléséhez. A maradók nem tudni meddig lesznek bent. Hálózsákkal, élelemmel és vízzel nem készültek, de ha kell, itt maradnak holnapig.
Így foglalták el a SOTE Rektori Hivatalát a hallgatók - videó
20.30 Szimpátia tüntetés az Üllői út 26 előtt. A sztrájkolók két szóvívője a kb. 30 fős csoport előtt elmondta, hogy borzasztónak tartják, hogy a hallgatóknak kell tenniük valami, hogy ne lehessen eltusolni Schmitt plágium botrányát. Az egyetemfoglalás céljáról annyit mondtak el, hogy nyomatékosítani kívánják a SOTE doktori tanács holnapi üléséig az álláspontjukat.



















