Drávafokon üldögélünk egy ősalmafa lombja alatt Lantos Tamás agrármérnök-szociológussal, Markóc, az egyutcás kisfalu polgármesterével. Ő Pestről költözött vidékre, hogy megvalósítsa álmát: az önellátó falut, ahol az egyéni és kisközösségi gazdálkodás hagyományos formáit visszaállítva, erős, a külső gazdasági körülményektől független és barátságos belső kereskedelmet folytató emberi közösség alakulhat ki. Ráadásul mindezt a roppant szegénység sújtotta Ormánság közepén.
Arról beszélgetünk, miért is van halálra ítélve a városi életforma, alapvető berendezkedéséből és működési mechanizmusaiból fakadóan. A válasz nagyon egyszerű, mondja Lantos Tamás, a város olyan közösségi létforma, ahol az élőlények sűrűbben népesítik be az általuk elfoglalt területet, mint amekkora térre szükségük lenne ahhoz, hogy ellássák valamennyiük igényét. S ebből persze az is következik, hogy – a helyben kielégíthetetlen igények miatt – a ritkábban lakott vidékeken az ember kénytelen nagyobb teljesítményt követelni a földtől, mint amekkorát a természet diktálna. Az egyensúly így végérvényesen felborul, az emberről pedig kiderül, hogy az egyetlen olyan élőlény, aki van olyan buta, hogy elméleti szinten is fenntarthatatlan életet választ, s azt még képes „fejlődésnek” is nevezni.
Komor gondolatok, mégsem lehet vitatni a mögöttük rejlő logikát. Alternatívát ugyan nagyon nehéz felmutatni, mégis sokan érzik még a kötődést a természethez és a vágyat, hogy ne csupán mesterséges elemek alkotta környezetben éljenek.
Vissza a természetbe
Őket, a föld nélküli „földművelőket” karolja fel a Reclaim the Fields! – vagyis Vissza a földekre! – nevezetű nemzetközi mozgalom, ennek célja nem más, mint hogy szerte a világban segítsék földhöz jutni azokat, akik nem kívánják támogatni a globalizált élelmiszer-termelési rendszert, és saját kezükbe vennék az irányítást az ételük és a környezetük fölött. „Támogatni és bátorítani akarjuk az embereket – olvasható a honlapjukon –, hogy maradjanak a földeken, és ha tehetik, menjenek vidékre. Népszerűsíteni szeretnénk a közösségi gazdálkodást, a nagyüzemi élelmiszer-termeléstől való függetlenedést és egy alternatív, egészséges életformát, méghozzá főleg a fiatalok és a városiak körében.” Hangoztatott antikapitalizmusuk nem aktuálpolitikai állásfoglalás, inkább filozófiai elgondolás, amelyet egy barátságos forradalom keretében igyekeznek megvalósítani.
Békási paprika, paradicsom
Az egyre népszerűbb mozgalomnak Magyarországon is van már kis csapata, a fiatalok alkotta csoportosulás a Békásmegyeren idén kialakított közösségi kertben már le is szüretelte első terményét. A legkülönbözőbb foglalkozású, ám hasonlóan gondolkodó fiatalok ősszel tettek közzé egy felhívást, miszerint földet keresnek a város körül, ahol zöldséget, gyümölcsöt termeszthetnek közösen. A meglepően sok ajánlatból egy békásmegyeri orvosházaspáré volt a legcsábítóbb, akik egy 1200 négyzetméteres területet kínáltak fel használatra, ingyen és bérmentve, mindössze a termésből – körülbelül harmincféle zöldségből, gyümölcsből – veszik ki ők is a részüket.
Ahogy Fülöp Ádám, a csapat oszlopos tagja meséli, a kerttel – mely egyben közösségi, alkotói és kulturális tér is – valójában hidat szeretnének képezni a városi és a vidéki életforma között, többek közt azok számára, akik a vidékre költözést fontolgatják, így élesben kipróbálhatják a rájuk váró életet. Terveik szerint jövő nyáron már oktatóprogramok, filmvetítés és előadások is várni fogják a kertben a gyerekeket és a felnőtteket egyaránt. (A fejleményeket a foldkelte.wordpress.com weboldalon követhetjük nyomon, november 20-án pedig egy kétnapos rendezvény keretében számolnak be a fiatalok a tapasztalataikról a Tűzraktérben.)
A közösségi kertek: a Victory Gardentől a BÖSKE Brigádig
Bár a békásmegyeri fiataloknak nem céljuk több ilyen közösségi kertet létrehozni a városban, szerencsére nincsenek egyedül, akik hasonlóan hisznek a modell kulturális, szociális és ökológiai előnyeiben. Ez persze önmagában egyáltalán nem meglepő, hiszen az elképzelés nem új keletű, és a világban – főleg Nyugat-Európában és Amerikában – ma is számtalan közösségi kert működik és fejti ki áldásos hatását a városiak életére. Az első közösségi kerteket a két világháború idején létesítették, főleg Angliában, az élelmiszerhiány szülte szükségből. A legapróbb elhagyatott foghíjtelkeket vagy városi udvarokat is kihasználták a haszonnövények termesztésére. Ezek a Victory Gardenek, vagyis győzelmi kertek aztán Amerikában és Európában is elterjedtek, s ma is nagyon sok helyen virágoznak, ahol erős közösség él. (Csak az USA-ban ma huszonkétezer Community Gardent, vagyis közösségi kertet találunk, míg Olaszországban, Németországban és Spanyolországban is egyre több világháborús közösségi veteményest kapnak vissza az emberek.)
Rosta Gábor, A városi tanya című könyv szerzője, több városi közösségi kert szervezője és alapítója nem győzte sorolni a modellből származó közvetlen vagy közvetett, környezeti és társadalmi hasznokat. A zöldterületek nemcsak a mikroklímát változtatják előnyösen a városban, de a közös gazdálkodás a környékbeli bűnözést is csökkenti. Ezt bizonyítja a New York-i Hell’s Kitchen nevű alvilági városnegyed példája, ahol a közösségi kertek telepítése érezhetően konszolidálta az emberi környezetet is. Mindamellett mindenki, aki belevág a zöldség-gyümölcs termesztésbe, kisvártatva azon kapja magát, hogy sokkal jobban odafigyel az étrendjére. Ráadásul az sem elhanyagolható, minél rövidebb utat kell megtennie az élelmiszernek a termőhelytől a tányérunkig, annál kevésbé szennyezzük a környezetet minden egyes étkezéssel.
A KÉK borítaná zöldbe a budapesti grundokat
Ezek a tapasztalatok buzdították közös munkára a Kortárs Építészeti Központot (KÉK) és a BÖSKE Brigád elnevezésű civil szerveződést, hogy a budapestiek segítségével együtt több közösségi kertet is működésbe lendítsenek jövő tavaszra. A KÉK-nek, élén Finta Sándor elnökkel, idén már volt egy komoly próbálkozása, hogy a VII. kerületben, a Dob utca és a Wesselényi utca közé eső részen egy 13 ezer négyzetméteres, húsz éve bezárva álló közparkot visszaszerezzenek a lelkes kerületi lakosok tulajdonába és gondozásába. A parkot körülvevő házak lakói azonban, akik – jogtalanul – magukénak tudják a területet, ezt meghiúsították. Ám ez nem vette ki a szelet Finta vitorlájából, s most újabb és nagyobb szabású programot indított el.
„A célunk, hogy egy éven belül minél több mintakertet létesítsünk a városban, s amíg új területeket keresünk, dolgozunk mindennek a jogi hátterén is, hiszen jogi értelemben teljesen úttörők vagyunk” – meséli Finta Sándor. A legfontosabb alapkérdés, amit tisztázni kell, hogy a terület tulajdonosa – legyen az az önkormányzat vagy egy magánszemély – milyen kondíciók mellett adja oda használatra a közkertészeknek a földet. Az új területek kiszemelését ezekben a hetekben nehezítik a választások utáni személycserék az önkormányzatokban, de a munka nem áll le, és ha minden jól megy, tavasszal már mi is termeszthetünk babot vagy paradicsomot valahol egy ferencvárosi foghíjtelken.
