A szervező egyetem jogelődje, az Ybl Miklós Főiskola hallgatói már 12-14 évvel ezelőtt is tucatszámra építettek tésztából hidakat. A legrangosabb verseny akkor még Kanadában volt. Az utóbbi kilenc évben nyolc magyar helyezés is született, amiből hatszor az Óbudai Egyetem diákjai, egyszer a győriek és egyszer a nyíregyháziak nyertek. A Bánki Donát Gépész- és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar 2001 óta szervez RECCS bajnokságokat, amelyek kezdetben kárpát-medenceivé, majd közép-európaivá nőtték ki magukat. Idén világméretűvé vált. A hazai diákok mellett Iránból, Litvániából, Németországból, Romániából és Szerbiából is jelentkeztek a megmérettetésre. Az esemény ideje alatt a szervezők egy Tésztahídépítő Világszövetség megalapítását kezdeményezték, amihez több mérnökképző intézmény is csatlakozott.
Komoly dolog spagettiből hidat építeni?
„Nagyon is az. Ismeretek és rutin szükségeltetik hozzá. Tudni kell például a szerkezeti elemek teherbíró maximumát. Számítógépes tervezés és anyagvizsgálati kutatások előzik meg a folyamatot, amely során meg kell tapasztalni a tészták és a ragasztóanyagok minőségét, valamint az anyaggyártási technológiákat” – mondja dr. Horváth Sándor, a bánki kar dékánja. Az alul és felül is terhelhető hidak és tartók maximum tömegét 1 kg-ban határozták meg a versenyszabályzatban, fesztávolságuk 1 méternél nem lehetett több. Szinte hihetetlen, hogy több száz, lefelé húzó kiló súlyától egyes alkotások meg sem rebbentek. A vizuális típusúak kedvéért elmondom, olyan ez, mintha 3-4 ötvenkilós lány beléjük csimpaszkodott volna alulról. A zsűri tagjai külön díjazták az esztétikai érzéket (szépségdíj) és az ötletek újszerűségét is (innovációs díj).
Naplementés győzelem a hidasoknál
A híd kategória 443 kilogrammos világcsúcsa nem dőlt meg, de volt izgalom így is. A terhelőberendezés tömegszámai fokozatosan nőttek, az összekötő lánc feszült, a kampó erősen kapaszkodott a rögzítéshez és a tésztamű egyszer csak darabjaira hullott. A tavalyi negyedik helyezett idén első lett, 382,2 kg-ot bíró „Sunset” nevű modelljével. Varga Mátyás, a Széchenyi István Egyetem hallgatójának állítása szerint négy napig, reggeltől estig dolgozott a pályamunkán. A kategória másodikjaként Botka Balázs és Kurucz Sándor (Óbudai Egyetem) futottak be. A kétszeres világbajnokok „Tribut 1879”-e 333,7 kg-nál bomlott alkotóelemeire. A bronzérmes Sándor Péter pechjére 354,1 kg-nál nem a „3M” nevű híd, hanem a rögzítő fadarab tört félbe, pedig a Nyíregyházi Főiskola tanulója kesztyűt is húzott, nehogy a tészta kicsit is nedves legyen a kezétől. Az eseményeket egy plazmakivetítőn látható terhelési szakító diagram segítségével követhettük végig.
Rázoomolás a tartórekord-megdöntésre
Még annak ellenére is szoros volt a verseny, hogy a marosvásárhelyi Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem két modelljét kizárták az általuk hozott túl sok pályamű miatt, és az iráni versenyzők sem indulhattak mind a hat munkájukkal. A vigaszdíj a román „Ezeslaska” nevű csapatnak járt, akiknek még a megmérettetés előtt leesett a tartójuk az állványról. A dobogóról csak egy hajszálnyival csúszott le a Kolozsvári Egyetem „Jameson”-ja. „A névadó whiskymárka a versenyt követő »nagyberúgás« kelléke is lesz majd" – nyilatkozták az erdélyi fiúk. Az ezüst- és bronzérmesek az iszlám egyetem perzsa tanulói lettek, akik között – ritka módon – elég sok lány is akadt. A verseny előtti 560,3 kg-os világcsúcstartó, Márkos Szilárd nemcsak a tartókategória első díját zsebelte be, de egyéni rekordját is megdöntötte „Zoom” névre hallgató munkájával, ami összesen 578,2 kilót bírt.
Nincsen titka a garantált sikernek
Sokan előre gyártott elemekből dolgoztak, Izsáki és Gyermelyi gyári tésztát vagy olasz durumalapanyagokat felhasználva. Egyesek spagettit, mások makarónit használtak az építésnél. „Anyu főztje biztosan finomabb, de több a geometriai hibája” – viccelődött a verseny során Kovács Tibor, a konferanszié. A Kolozsvári Műszaki Egyetem hallgatói elmondták, hogy a hidat már Magyarországon, Dabason véglegesítették a Szabadkai Műszaki Főiskola hallgatóival ellentétben, akiknek a szállítás során ki is száradt a munkájuk. Volt, aki komoly szurkolótáborral érkezett, de olyan is akadt, aki jelmezben lépett a színpadra, egyenruhája által bemutatva a Dunaújvárosi Főiskola selmeci hagyományait. Nőies küllemű, több megoldást ötvöző, félköríves vagy háromszög alakú hidakat is láthattunk – jó receptet nem alkottak még meg a biztos sikerre. Az elkészítés időtartama is változó volt: egy hónap, egy hét, 22 óra. Szinte mindenki mást mondott. Megtudtuk, hogy minél inkább szétrobban a verseny során az alkotás, annál nagyobb a teherbírása. Az első sorban ülő díszvendégek és a zsűri szeme gyakran veszélybe került. A kevés terhet bíró tákolmányok fájdalomdíja, hogy szinte sértetlenül kerülhettek haza, kiállításra vagy további kutatások céljára.
