Az underground kultúrában sokszor megesik, hogy ami eddig illegálisnak, kriminálisnak számított, hirtelen pozitív, támogatott értékké válik. Az üldözött graffitisek "falfirkáit" immárom önkormányzatok rendelik meg, így próbálják szebbé, élhetőbbé tenni a környezetünket. Egyes művészek szerint ez a graffiti jövőbeli útja, mások úgy gondolják, így pont a lényegét veszti el. Az elméleti vita ellenére vagy mellett számtalan pozitív példa van már Budapesten a "hivatalos" graffitire. A VII. kerületi tűzfalak az Élő Tűzfalak Budapest Csoport támogatásával szépülnek, a kaszásdűlői HÉV-megállóra pedig tipikus III. kerületi motívumok kerültek. A Színes Város Projekt pedig a Flórián teret, a Városháza Parknál a tűzoltóság tűzfalát és a Moszkva teret teszi színesebbé.
Menő-e még Vasarely?
A Színes Város Projekt Vasarely 1953-as koncepcióját követve a város szürke, elhanyagoltabb részeit kívánja színesebbé tenni a civil és a városvezetői szféra együttműködésével. Nem csupán Vasarely elképzeléseit kívánják megvalósítani, hanem kiegészítik azt térbútorokkal, szobrokkal is. A művészet kivonul az utcára, hogy ezzel is közvetlenebbül szólítsa meg az embereket. A graffiti fogalmával kapcsolatban kialakult torzképen is változtatni kívánnak, és ezt olyan festményekkel kívánják elérni, melyek reflektálnak napjaink eseményeire, és színeikkel, mondanivalójukkal feldobják a városképet.
Földes András, az Index újságírója szerint e hangzatos kiáltvány, bár forradalmi szeretne lenni, mégsem az. Szerinte behódoló, közhelyes és idejétmúlt lett a vasarelys dekoráció. Úgy gondolja, miközben a városvezetők liberális, fiatalos színben tűnnek föl, hogy beengedték a graffitit a városba, az eredmény mégis kispolgári, közel sem graffiti, „de még csak nem is street art: alapjaiban különbözik ezektől”. Mint írja, a gond az, hogy a színes ábrák nem reflektálnak sem alkotójukra, sem a környezetre, így nem nevezhetők graffitinek.
Marci, aki maga is hosszú évek óta a graffitis szubkultúra része, a kreativitást hiányolja a Színes Város Projektjéből. „Ha kortárs művészet, akkor miért nem lehet valami modern, eredeti? Ez egy olyan dolog, amire az ember nem kapja fel a fejét, hiszen ez a fajta dizájn már évtizedekkel ezelőtt is teljesen szokványos volt” – mondja. Sugár János képzőművész, a Magyar Képzőművészeti Egyetem docense még radikálisabban fogalmazott a Városi Szuperhősök rendezvényén a Színes Városról: stréberkedőnek és Vasarelyvel takaródzónak titulálta, amely lefekszik a városvezetés cenzurális kultúrpolitikájának. „Az alkotások olyan kérdésekre reflektálnak, amelyek a jövőnkről szólnak, példát mutatnak, gondolatokat, érzéseket generálnak” – olvasható a Színes Város honlapján. „Nem kavarnak fel, nem váltanak ki reakciókat, nem gondolkodtatnak el. Azaz pont a meghirdetett célt nem érik el” – így az Index. Hős Endre, graffitisnek tetszik a Színes Város Projekt, pozitívnak tartja a kezdeményezést, mert tíz évvel ezelőtt, mikor ő elkezdett graffitizni, arról még álmodni sem lehetett, hogy az ember közterületen fessen maradandót, amit utána rengetegen láthatnak.
Nikon, az elismert graffitis szerint a kezdeményezés egyértelműen üdvözlendő, csupán a végeredmény szörnyű. „A Színes Városnál azért nem akarom bántani a fiúkat, mert nem ők szavazzák meg, hogy mi legyen kifestve, de a lényeg mégis a végtermék, ami egy elcseszett dolog. Nagy valószínűség szerint a kezükbe adták, hogy mit fessenek meg, semmi beleszólásuk nem volt. Szép a Vasarely, de ha egy kicsit szemetek vagyunk, akkor giccses, kommunista sztájl. Ennél sokkal jobbat is lehetett volna festeni. Jó, hogy történik valami, de ez megint csak amolyan magyar dolog: van nekünk narancsunk, de amúgy ez citrom. Ez ugyanaz. Van falfestésünk, de az egy szar."
HÉV és gázvezeték a HÉV-megállón
A kaszásdűlői HÉV-megállót az Itt Élünk Egyesület kezdeményezésére festették meg. Az akcióhoz graffitiművészek jelentkezését várták. Sági Bálint és Hős Endre munkáját találták a legjobbnak a III. kerületi önkormányzat, az egyesület és a BKV képviselői, így kerültek Kaszásdűlőre jellemző motívumok a HÉV-megállóra. A graffitisek védőréteggel vonták be a művet, és vállalták, hogy egy évig gondozzák az állomást. „A pályázatok általában megtalálnak minket. Ezek részben felkérések is, gyakorlatilag úgy működnek, mint a megrendelések – magyarázza nekem Endre, az egyik festő. Nikon, bár a kaszásdűlői graffitiről üzleti ellenérdek miatt csupán szubjektív véleményt tud mondani, úgy véli, a kaszásdűlői HÉV-megálló graffitije több szempontból is vérzik. „Ez egy katasztrofális, giccses közhely. Azt bánom, hogy már húsz-huszonöt éve össze volt fújkálva a megálló, és eddig a városvezetőség nem engedte senkinek, hogy megcsinálja, a végén pedig a legnyomottabb brigádnak adták oda.”
Míg Nyugat-Európában bevett szokás graffitikkel megszépíteni az épületek falait, addig nálunk még csak most kezdik felfedezni ezt a lehetőséget. A graffitik támogatása Hős Endre szerint nem elképzelhetetlen dolog. „Az egész mögött van egy olyan elképzelés is, ha megkérik a graffitiseket, hogy dekorálják a várost, akkor ezzel esetleg visszaszoríthatják az illegális graffitit.”
„Annak örülök – mondja Nikon –, hogy elkezdődött valami, de ha egy-két kezdeményezés után ez elhal, akkor nem emelkedik fel az utcai művészet, és sohasem fogják kihozni magukból a graffitisek a maximumot. Meg amíg megmondják, mit fessen az ember… Az igazi az lenne, ha azt mondanák, ott a fal, láttam a munkáidat, tök jók, csinálj ide azt, amit akarsz.” Ennek ellenére Endre állítja, hogy minden rajzban van szakmai kihívás, akkor is, ha megrendelésre készül. A pozitív visszajelzések miatt hamar föl is merült az aquincumi HÉV-megálló megfestése is, hiszen ugyanaz a megálló „szabása”. Talán a következő engedélyeztetés már gyorsabb is lesz, az előző egy évig hevert a BKV asztalán a személyi cserék miatt. „Az lenne jó, ha engednék a járműveket dekorálni. Biztos kedvelnék az utasok. A fényezésnél mindenképpen olcsóbban jönne ki” – ecseteli mosolyogva következő ötletét Hős Endre.
„Több legál fal kéne. Sok olyan falfelület van Budapesten, amit le lehetne festeni. Gyanítom, hogy fűződnek bizonyos érdekek ezekhez a felületekhez: reklámfelület stb, ezért sem adják oda a graffitiseknek olyan szívesen. A falfestményekből viszont a városnak nincs különösebb haszna, »csak« egy szép felület. Eközben nyugaton még szponzorálják is a graffitiseket a különböző festékgyártócégek, ital- és sportmárkák” – mondja Marci. Persze a sok legális felkérés közepette éppen az szűnik meg, ami a graffitit graffitivé teszi: az illegalitás. Nikon szerint viszont az illegális graffitis szubkultúrát egyáltalán nem változtatják meg ezek a kezdeményezések, és Endre szerint is a legtöbben a kihívás miatt csinálják illegálban, így a legális falfelület nem vonzó számukra. Az viszont nem biztos, hogy tehetség is párosul a festési kedvhez, és idő sincs sok, ha illegálban készül a graffiti. Mindemellett a büntetések is súlyosbodtak, a rendőrségnek már nyilvántartása van a rajzokról és készítőikről, a mozgástér kezd beszűkülni az illegális graffitik számára.
„Az emberek leginkább azért keresik meg a graffitist, hogy megfesse az ötletüket, nem pedig a művész saját stílusa miatt esik rá a választásuk. Londonban vannak nagy nevek, ám itthon még az egész gyerekcipőben jár. Magyarországon összesen 10-15 tehetséges falfestő van, ők viszont általában le vannak terhelve a saját feladataikkal. Így, akik pályáznak, azok pont nem a legtehetségesebbek. Másrészről az önkormányzatok, a pályázat kiírói nincsenek képben az utcai kultúrával. Ha olyan ember szinkronizálná az egészet a street artosok és a városvezetés között, aki tudja, hogy kinek érdemes szólni mind a két oldalon, akkor akár jól is mehetne a dolog. Még az elején vagyunk. Talán egy fiatal városvezetés, amely közelebb áll a fiatalok gondolkodásmódjához, majd bátrabb lesz.”
