Moha: Ki vehetett részt a Színes Város mozgalom Pillangóhatás oktatási programjában? Hogyan lettél koordinátor?
Pfeffer Józsua: Dóczi-Vámos Gabriella, az ELTE doktorandusz hallgatója – aki a Zöld Kakas Líceum tanára is egyben – kereste fel a Világ-Kép egyesületet, hogy működjenek együtt, hiszen az iskolában vannak graffitis diákok. Éppen azon agyaltak, mit lehetne kihozni ebből, amikor írtam a Színes Városnak egy e-mailt – teljesen függetlenül a dologtól –, hogy szeretnék embereket toborozni, és az iskolával együtt létrehozni valamit. (A suli kapuján belépve egyébként egyből egy nagy graffiti fogad a falon – FO.) Fazekas Bálint, az egyesület alelnöke és Flór Péter, a nevelési program ötletadója a tavalyi tanév elején végigjárták az összes osztályt, hogy ki szeretne részt venni egy színesítő projektben. Tanárok is csatlakozhattak, nem volt semmi megkötés. Amikor elkezdtük megbeszélni, hogy mi is legyen, felajánlották, hogy a diákok részéről legyek én a koordinátor, ezt szívesen el is vállaltam. A „Színes Város-óra” 2010 októberétől 2011 nyaráig minden kedden három és öt között volt, és ahogy a nyári munkálatok is, az egyesület felügyelete mellett zajlott.
fotó: TEDxYouth@Budapest
Moha: Mit szerettél legjobban a Pöttyös utcai koncepció elkészítése és kivitelezése során? Miért a környezetvédelem lett a művetek fő témája?
Pfeffer Józsua: Egyértelműen a festés volt a kedvenc részem a folyamatban. Nem szoktam festeni egyébként, egyáltalán nem jellemző rám. Órán rajzolgatok néha, de ennyi. Hosszú távon nem érzem azt, hogy ezzel adni tudnék valamit az embereknek. A Pöttyös utcai pöttyök adottak voltak, és a helyválasztás is, hiszen közel van a sulihoz. Gyerekkoromban, amikor arrafelé utaztam a metrón – hozzáteszem, sosem ott szálltam le –, mindig azt képzeltem, hogy ezt az utcát pöttyök borítják. A festés témájának először a rasszizmust választottuk. Azt gondoltuk, hogy a fajgyűlölet eléggé gyakori probléma, többek között Magyarországon is. Mivel nem vagyunk designerek vagy grafikusok, akik baromi jól kivitelezik a gondolataikat, két variáció merülhetett fel. Próbáltunk minimál, de színes elképzelésekbe elmenni, nem akartunk nekiállni valami bonyolult dolognak. Sok jó ötlet merült fel, de megoldani őket annál nehezebb lett volna. Amit könnyen meg tudtunk volna csinálni, azok meg mind lelombozó és negatív hangulatot adtak volna. A Színes Város projektjei mind azt akarják, hogy ha az emberek elmennek a kifestett felületek mellett, mosolyt csaljanak az arcukra. A környezetvédelmet is mi találtuk ki, mert szeretjük a földünket, és később is jó lenne, ha lenne mit szeretni. Akkoriban az folyt még a csapból is, hogy védjük a környezetünket, ami egyébként szerintem is nagyon lényeges. A tudatos vásárlástól kezdve a környezetvédelmen keresztül az emberek együttműködéséig én mindent fontosnak tartok, ami fejleszti a társadalmunkat, a világunkat, hogy élhetően éljünk. Valójában egy gyerek vagyok, és igyekszem a saját normáimnak megfelelően létezni, de ez sokszor nem sikerül.
Moha: Ha már itt tartunk, beszéljünk egy kicsit rólad. 22 éves vagy, de még csak 10. évfolyamba jársz. Hogyan alakult így az életed?
Pfeffer Józsua: Fiatal koromban elég zűrös kölök voltam. 12 éves koromtól kezdve, amikor eljártam görkorcsolyázni, egyre kezelhetetlenebbé váltam. Idézőjelben rossz arcokkal mozogtam, akik társadalmi szempontból elutasíthatóak voltak, bár akkor sem és jelenleg sem tartom őket semmivel sem „rosszabb” alakoknak bárki másnál. Nem nagyon érdekelt, ki mit mond. Nehezemre esett megfelelni az oktatási rendszernek, elkezdtem inni és narkózni. Nem foglalkoztam a jövőmmel. Lehet, hogy most sem kellene, nem tudom… Elég boldog voltam akkor, úgy érzem, boldogabb, mint most, hogy foglalkozom vele. Az is lehetséges, hogy akkor sem voltam boldog, csak most érzem azt. Több rendszer volt az életemben, még úgy is, hogy totál rendszertelenül éltem. Most rendszeresen csinálok dolgokat, amik építenek. A Zöld Kakas egy közösséget generál körém, amit egyébként szeretek is. Örökös problémáim adódtak a tanárokkal, de az általános iskolát sikerült befejeznem. Sosem úgy viselkedtem, mint a többiek, nem értettem, hogy az oktatóim miért nem találták meg a hozzám vezető utat. Utána jött a gimnázium, ahol rögtön, november elején magántanuló lettem, mert sok más mellett képtelen voltam bejárni időre. Utáltam a szabályokat. A mai napig nem értek egyet azzal az erkölcsi normával, miszerint, ha bemegyünk valahova, le kell vennünk a sapkánkat. Ha megmagyaráznák, miért kell ezt tennem, megtenném. Ebből a sapka dologból rengeteg botrányom akadt, a gimis problémáim jó része ennek tudható be.
(forrás: TEDxYouth@Budapest 2011 Facebook-oldala)
Moha: Londonban is éltél egy darabig. Ott mivel foglalkoztál?
Pfeffer Józsua: A 0. évfolyamot elvégeztem itthon, de 9. után már nem mentem el a vizsgákra. Akkor töltöttem be a tizenhatot, onnantól kezdve nem voltam tanköteles. Bandáztam a haverokkal, jártam a magam útját. Szerencsére elég elfogadó családom van, empatikus jellemek, de persze nem örültek ennek. Édesapám London külvárosában él, hozzá mentem ki. Nyelviskolában tanultam, és újságot hordtam. Amikor sétálgattam az utcán, elképesztő jó érzés volt bennem: pénzt keresek, nem is keveset, és normális munkám van. Nem volt szinte egy ismerősöm sem, nem is nagyon beszéltem angolul. Tíz hónapot töltöttem ott, így ez az idő biztosan formált engem valamennyire. Egy csodás szerelem húzott haza aztán.
Moha: Jelenleg a ferencvárosi Zöld Kakas Líceumba jársz. Mondasz pár szót az intézmény oktatási stílusáról?
Pfeffer Józsua: A hazajövetelem után néhány évre jelentkeztem a Zöld Kakasba. Előtte folyamatosan próbálkoztam a Belvárosi Tanodánál, majdnem minden évben felvételiztem, de nem sikerült bekerülnöm. Kevés diákot vehetnek fel, és sok jelentkező van. Több szülő fél egyébként attól, hogy alternatív iskolába írassa a gyerekét, mert azon aggódik, hogy nem lesz majd „normális” a sráca. A Kakas legnagyobb problémája, hogy nem ingyenes, havi húszezer forint, de lehet pályázni tandíj-visszatérítésre, és ha tesz érte az ember, meg is kapja. Háromféle tagozata van. Az egyik a nappali (ami heti öt napban napi hat-hét óra), a másik (egyéni tanrendű = ET) csak szombatonként van hat órán keresztül, a harmadik pedig – amire én is járok – ennek a kettőnek a kombinációja, csütörtökön, pénteken és szombaton tartják. Hétvégén együtt járunk az ET-esekkel. Ezek elméleti órák, ahol három hétig folyik egy kurzus. Ez idő alatt félévi anyagot adnak le nekünk, utána pedig vizsgáznunk kell. Hét közben gyakorlataink vannak, amik a szombati kurzust támogatják, és projektórákat hallgatunk. Ezek részben összefüggnek a tananyaggal, de nem teljes egészében. Ilyenkor történnek az igazi jó mókák. Aktuálisan multikulturális dolgokról beszélgetünk, például, hogy mennyire tudjuk elfogadni az itt élő külföldieket. Eközben feladatokat csinálunk és játszunk, a ciklus lezárásaként pedig van, amikor főzünk és zenélünk.
