Moha: Mikor és honnan jött a Pau ötlete?
Horváth Károly: Ha jól emlékszem, olyan két-három éve lehetett. Szerettem volna egy futártáskát vásárolni magamnak. Körülnéztem a piacon, és azt tapasztaltam, hogy ez egy meglehetősen drága mulatság. Eldöntöttem, hogy csinálok magamnak egyet. Nekiálltam, megterveztem és megvarrtam. Azután a barátaimnak is elkezdtem cuccokat gyártani, később meg jöttek a külsős megrendelések…
Moha: Hogyan jutottál varrógéphez?
Horváth Károly: Először az otthoni varrógéppel próbálkoztam, édesanyám instrukciói alapján. Rá kellett jönnöm, hogy az elektronikus varrógép nem viszi a vastag anyagot, illetve egy ruszki típusban nem sok szépséget talál az ember. Bezzeg a nagyiméban! Beugrott a közel százéves Singerje, ami tökéletesen működik még most is. Azzal készítem a termékeimet. Egy gyönyörű antik varrógépet kell elképzelni, amit végül megkaptam tőle. Onnantól kezdve, hogy a szobámban állt, folyamatosan motivált, hogy leüljek elé, és létrehozzak valamit. Eleinte csupán névjegykártyatartókat készítettem, majd idővel elkezdett szárnyalni a fantáziám…
Moha: Melyik típusú holmid a legkelendőbb?
Horváth Károly: A pár éve elindult masszív biciklishullám miatt a futártáska a legkeresettebb. Annak ellenére, hogy ez a legdrágább termékem, ez megy a legjobban. Személy szerint a kétvállas táskákat jobban kedvelem, mert kényelmesebbek, de a hagyományos futártáska viszi a prímet, az az igazi feeling.
Moha: Apropó, bicikli. „Wannabe feelingben” nyomod vagy valódi cangás vagy?
Horváth Károly: Amellett, hogy van autóm is, bicikliőrültnek tartom magamat. Voltak időszakok, amikor a fenekemre nőtt a kerékpár. Mostanra kicsit visszaesett a lelkesedésem, de ma is nap mint nap tekerek. Szerintem Budapesten autóval közlekedni este tíz óra után lehet vagy reggel hét előtt. Olyankor még nem kap ideggörcsöt az ember. Mióta felfedeztem a tömegközlekedés létező alternatívájaként a biciklizést, ha tehetem, ezzel járok mindenhová. Egyébként tudom ajánlani mindenkinek, a legjobb dolog, ami történhet veled.
Moha: Hogyan lehet tőled cuccokat rendelni? Mi a módja ennek?
Horváth Károly: A legegyszerűbb személyesen felkeresni engem. Ilyenkor leülünk, átvesszük a részleteket, megbeszéljük az árat, és elindul a folyamat. A piacon megtalálható, minőségi termékek árához viszonyítok, azok alá lövöm be a végösszeget. Mindezt a reklám miatt teszem, hiszen a projekt még gyerekcipőben jár. Magyarországon (tudtommal) két nagy, profi futártáskagyártó cég létezik. Nem tekintem és nem is tekinthetem konkurenciának őket, hiszen alapvetően eltér a munkastílusunk. Én inkább hosszabb határidőkkel dolgozom, gyakran egyeztetve a megrendelővel. Együttgondolkodva alakítom ki a terméket. Könnyű elkerülnöm a nagyüzemi termelést, aminek nem is szeretnék a hibájába esni.
Moha: Került ki már a kezed közül két ugyanolyan darab?
Horváth Károly: Nem, és ez a jövőben sem fog előfordulni. Igyekszem a funkcionalitásra törekedni. Mielőtt táskát varrok valakinek, szeretem megismerni magát az embert, aki hordani fogja. Tucattáskákat nem akarok gyártani, de még két hasonlót sem készítek el szívesen. A forma lehet azonos, de a dizájn mindenképpen más.
Moha: Logopédusnak tanulsz az ELTE-n. Jelenleg hobbiként fogod fel a táskakészítést?
Horváth Károly: Szép dolog lenne megélni ebből, de rendes tőke nélkül lehetetlen. Jelen pillanatban, kezdő garázsvállalkozásként tökéletesen kielégít ez engem. Amíg még hobbiból meg szerelemből csinálsz valamit, addig jobban működik, mintha hétköznapivá, „munkaízűvé” válna. Ha robotolnék miatta, elveszne a varázsa. Szeretném kiegészítő tevékenységként fenntartani a jövőben. Nem is feltétlenül baj, hogy nyeli a pénzt valamennyire, hiszen szórakozásra mindig szívesen költ az ember.
Moha: Tervek, promó?
Horváth Károly: A következő „Bringás Piac”-ra tervezek én is kimenni, hogy minél többen megismerjenek. A reklámok majd jönnek, a többi meg legyen meglepetés.
