• Moha a Facebookon
  • twitter
  • Rovat rss


Temesszentandrási Kristóf, a katasztrófaturista

Bagdadban Kalasnyikovot fogtak rá, Elefántcsontparton fegyveres lázadók fogságába esett, Egyiptomban gépfegyveres drogdílerek vették fel stoppal és Kenyában ki akarták rabolni. Temesszentandrási Kristóf élete kicsit sem mindennapi. •

CouchSurfing / utazás / rendőr / turista

2011.06.01.

írta/forrás
Facsády Orsolya

Moha: Miért szeretsz konfliktusövezetekbe járni?

Temesszentandrási Kristóf: Igazából ez az egyik hobbim. Összesen 105 országban jártam már életem folyamán, és ebből legalább tízben aktuálisan polgárháború zajlott. Voltam Irakban, Bagdadban, Kirkukban, Pakisztánban, Kelet-Kongóban, Elefántcsontparton, Csecsenföldön, kétszer Afganisztánban és legutóbb a Gázai övezetben meg Líbiában. Az utazással járó élmények teljesen spontán jöttek.

Moha: Ha valaki el akar kezdeni egy olyan életformát, mint amit te csinálsz, hogyan fogjon neki?

Temesszentandrási Kristóf: Szerintem rendelje meg a koporsóját.

Moha: Mennyire kell a kalandozáshoz egyfajta lazaság?

Temesszentandrási Kristóf: Nagyon nagy rugalmasságra van szükség. Általában úgy indulok el, hogy nem tudom, milyen hosszú lesz az út, fogalmam sincsen, mikor hol fogok aludni, mivel fogok másnap továbbmenni. A napok 90%-a bizonytalan. A helyiek véleménye alapján simán megváltoztatom egyik percről a másikra az útirányt. Teljesen spontán az egész. Aki a spontaneitást nem viseli jól, biztosan nem tartaná szórakoztatónak.

Moha: Mondj egy példát a rögtönzésre!

Temesszentandrási Kristóf: Nyugat-Afrikában, a Szahara átszelésénél például rögtönöztem egyet. Algériában hivatalosan bérelnem kellett volna napi száz euróért egy kísérőt, mert a régebbi emberrablások miatt kötelező most. Ehelyett inkább Tunézia felől indultam. Az ellenőrző pontoknál járművekben rejtőztem el. Útközben találkoztam egy emberrel, aki Maliba invitált, így megváltoztattam a nigeri úti célomat. Az 1500, homokon megtett kilométerre csatlakoztam egy fekete-afrikai, illegális bevándorlókat furikázó embercsempészbrigádhoz. Az út nagy részét egy teherautó platóján töltöttem egy fejemre tekert sálban, emberekbe kapaszkodva, félve a tuareg lázadásoktól. Így jutottam el Nigéria helyett a mali–algériai határra, az üzemanyagcsempészek egyik tranzitállomására.

Moha: Fotózás miatt kerültél már szorult helyzetbe?

Temesszentandrási Kristóf: Pont Algéria egyik részén akadt komoly problémám a fényképezés miatt. Amikor megérkeztem Tunéziából, találtam egy embert, aki felvett stoppal, és meg is akart hívni magához. Előtte azonban bevitt a rendőrségre, hogy regisztráljanak, mert félt, hogyha ez nem történik meg, abból neki is baja lehet. Egész éjszaka ott ültünk, míg végül a rendőrség kifizetett nekem egy olcsó szállodát. Másnap a város szélén odajött hozzám egy rendőr, és az útlevelemet kérte. Nemsokára megérkezett egy rácsos autó is, amibe beültettek, és visszavittek az őrsre. Kiderült, hogy mind a kétszer azért tűntem gyanúsnak, mert fényképezőgép volt nálam. Nem ismerték még a digitális technikát. Amikor elengedtek, újra találkoztam egy rendőrrel. Ő sem akart először továbbengedni. Mindez 24 óra alatt történt.

Moha: A stoppolás kapcsán nincsenek negatív élményeid?

Temesszentandrási Kristóf: Az előző történet folytatása, hogy aznap még meg is akartak dugni. Az út mellett strázsáltam, amikor egy kétüléses, répaszállító furgon állt meg mellettem. Esteledett már, esett az eső, fújt a szél és hideg volt. A berber paraszt bácsi – aki olyan 50-60 éves lehetett – félreállt, és mutatta, hogy ő itt fog aludni. Bekéredzkedtem hátra, a répák közé, és belebújtam a hálózsákomba. Az öreg is bemászott mellém. Váratlanul nekinyomta a farkát a seggemhez, és elkezdett ritmikusan mozogni. Kis, idős emberke volt, könyökkel el tudtam tolni. Megerőszakolni biztosan nem lett volna képes, de akkor is idegesítőnek találtam. Nem adta fel, rám mászott, és elkezdett szerelmes szavakat suttogni a fülembe. Még a nyelve is belelógott a hallójáratomba. Fogtam, és gyorsan lelöktem magamról. Úgy döntöttem, inkább kint sátorozom az esőben, mint hogy egész este molesztáljon. Hirtelen viszont rám tört a szarás. Kiugrottam, és nekiláttam septiben. Mialatt könnyítettem magamon, a pasi beindította az autót, és el akart hajtani. A hátizsákom azonban benne volt a kocsiban. Úgy rántottam vissza a gatyámat, ahogy voltam. Az öreg közben nekifarolt egy kerítésnek, ki is döntötte, így simán felugrottam a holmimért. A következő faluig, ahol végre tisztába tehettem magamat, egy földúton döcögtünk el, hússzal. Otthagyva a fazont, bekopogtam egy házba, és megkérdeztem, hogy ott aludhatok-e. Egy harmincas sráccal kerültem egy ágyba, aki rögtön azzal kezdte, hogy a farkamra tette a kezét, és megkérdezte, hogy „gay” vagyok-e. Miután mondtam, hogy nem, szerencsére hagyott aludni.

Moha: Azt hallottam, te vagy az az ember, aki a magával vitt öt dollárból négy és felet hazahoz.

Temesszentandrási Kristóf: Volt olyan ország, ahonnan több lóvéval jöttem ki, mint amennyivel bementem. Az utazás azért pénzbe kerül így is, és a vízumokért is fizetni kell. Előfordul, hogy nincs ingyenes stop, és a legtöbb helyen a kaját kápéért veszem. Egyszer-kétszer olcsóbb szállásokat is igénybe veszek. Egy több hónapos út költsége pár százezer forint.

Moha: Mit csinálsz, ha Magyarországon vagy? Dolgozol valamit?

Temesszentandrási Kristóf: Édesapámmal van egy közös cégünk. Tíz évvel ezelőtt egyébként nyomozóként dolgoztam a Budapesti Rendőr-főkapitányságon. Azért hagytam ott, hogy utazni tudjak, amíg fiatal vagyok.

Moha: Tudod hasznosítani a kirándulásaid során a rendőrtisztin elsajátítottakat?

Temesszentandrási Kristóf: Abszolút más. Utazás közben többször is előfordult – főleg Kelet-Afrika bizonyos részein –, hogy meg kellett védeni magamat, mert ki akartak rabolni. Mielőtt elindulok, varratok mindig egy belső zsebet a nadrágomba. Ha egy köteg százeurós van benne, kívülről ki lehet tapintani azért, mert a ruha nem annyira vastag. Jól funkcionál a zsebtolvajok ellen, vagy ha letépik rólad a táskád. Viszont ha lefognak és átkutatnak, akkor sajnos megtalálják. 2005-ben, amikor az elefántcsontparti lázadók elfogtak, benyúltam a külső zsebembe, kiszedtem belőle mindent, és kifordítottam. Így már felesleges volt odanyúlniuk. 2009-ben, a tunéziai–algériai határon a kilépésnél tudtam meg, hogy belépésnél be kellett volna vallanom a nálam lévő pénzt, különben elveszik tőlem. Ugyanezt a trükköt játszottam el.

Moha: Milyen húzós helyzetekkel találtad még szemben magadat?

Temesszentandrási Kristóf: 2007. december 27-én például Pakisztánban voltam, amikor a miniszterelnök-jelölt Benazir Bhuttót meggyilkolták. Egy éjszakai vonaton ülve Lahore-ból utaztam el Karacsiba. Az utóbbi város annak a tartománynak a székhelye, ahonnan Bhutto származott. A mellettem ülő srácnak telefonálták meg a hírt. Lehetett rá számítani, hogy zavargások törnek ki majd. A következő állomáson meg is állt a jármű, és mondta a kalauz, hogy aki akar, leszállhat. Én fekvő helyzetben maradtam. A következő településen azonban végleg megállt a vonat, mert az előttünk haladó szerelvényt felgyújtották a lázadók. Polgárháború-szerű állapotok léptek fel váratlanul. Autógumi-égetők meg szétégett kocsik fogadtak az utcán, és nem ment semmilyen jármű. Ami el is indult, azt Molotov-koktéllal azonnal megdobálták a Pakisztáni Néppárt hívei. A vízumom három nappal később lejárt. Irán felé kellett volna kijutnom az országból, de több mint ezer kilométer választott el a határtól. Mindenki azt javasolta, hogy várjam meg a zavargások végét, ám én nekivágtam az útnak. Gondoltam, fotózok pár jót. A város szélén fekete füst szállt fel, lövöldöztek a levegőbe és elállta az utat az ordítozó tömeg. Bhutto Nyugat-barát volt, így motorra ültettek és megéljeneztek, majd átengedtek. Találtam egy kamiont, ami be akart volna jutni a városba, de megunta a várakozást, és visszafordult.

A legveszélyesebb kaland:

2003 szeptemberében, hat hónappal a háború kitörése után Bagdadban jordán állampolgárságú palesztinok láttak vendégül, akik az ottani egyetemen hallgattak. Az első nap az utcán sétálva lefotóztam az Olajügyi Minisztériumot. Az amerikaiak azonnal rohantak felém, és mondták, hogy üljek le a földre, majd átkutattak és kiabáltak velem. Kiderült, hogy időközben ezt az épületet katonai objektummá alakították át. Attól féltem, hogy lepuffantanak, mert lőttek már le korábban újságírókat is, akikről nem tudták, hogy kicsoda. Másnap az egyik vendéglátóm közölte, hogy problémájuk akadt velem kapcsolatban. A szomszédság azt hitte, hogy ők egy amerikait látnak vendégül, és eljutott a pletyka a bérház tulajdonosához is, aki utasította őket, hogy rúgjanak ki azonnal, mert a lakók félnek a lázadók bosszújától. Este 8-9 felé kellett elmennem. Már sötétedett. Sokfelől lövöldözés hallatszott. Kimentem az utcára, és leintettem az egyik utolsó autót, ami még éppen mozgott. Elvitettem magamat a Tigris-folyó partjára, mert ott akartam aludni egy nádasban. Semmi fény nem volt, mert áramszünet lépett fel azon a területen. Az egyik betonút felé tartva észrevettem, hogy szemben velem, négy-öt méternyire egy árnyalak áll, és csőre húzza a gépfegyverét. Elkezdtem ordítozni angolul: magyar turista vagyok, ne lőjetek! Az iraki rendőrök voltak. Három héttel az odaérkezésem előtt szervezték újjá a rendőrséget, ahol végül az éjszakát is töltöttem. Másnap a bagdadi pályaudvarnak vettem az irányt, hogy levonatozzak al-Hillába, a magyar katonák táborhelyére, megnézni Babilon romjait. Éppen a pottyantós vécében szartam, amikor hallottam, hogy mellettem gépfegyverrel játszik valaki: csőre tölti, húzogatja, tárat cserél rajta. Megkérdeztem fennhangon, hogy mi a probléma. Szerencsére akkor is csak a rendőrök szórakoztak velem. Utána fényképezkedtünk, és nagyokat nevettünk együtt.

Fotó

Pont Ott Parti - ArcokVOLT fesztivál egy pop9 szemévelRomani Deisgn divatbemutató Szépművészeti MúzeumKülker Gólyatábor 2011. BalatonlelleGazdag szülőt mindenkinekKendoTanár lett TanzániábanKötélruha és bringaszoknya