S. Takács András és Cseke Eszter két éve járja a világ konfliktuszónáit, sorozatuk révén 2010 médiaszemélyiségeivé választották őket. Első filmjüket is a Gázai övezetben forgatták az Spektrum Tv számára.
Sameg Zakout, alias SAZ az izraeli Ramlában van otthon, s itt tapasztalta meg azt is, miként veszi át a város megmaradt arab negyede felett az irányítást a drog és az erőszak. Élményei, a jeles amerikai elődök s arabtanára (!) vezették rá, hogy rímekben és énekbeszédben, pattogó ritmusokra adja elő, mit gondol a körötte zajló életről, az izraeli arab múltról és jelenről. Már egy jó ideje a közel-keleti (meglepő, de virágzó) hiphopélet egyik legfontosabb alakja, aki szerepelt már a Rolling Stone-ban, a CNN-en s felbukkant a legfontosabb nemzetközi hiphopfórumokon is – az angol/arab nyelvű produkció és a kivételes beatboxtechnika remélhetőleg áttör a nyelvi korlátokon is.
A másik fellépő, a világszerte népszerű Balkan Beat Box alapítói Izraelből származnak, ám végül Brooklynban találkoztak egymással. Tamir Muskat és Ori Kaplan már a BBB előtt is figyelemre méltó zenei pályafutást mondhatott magáénak: előbbi dobosként a Firewater és a Big Lazy formációk tagjaként, utóbbi (aki már otthon, Tel-Avivban is ismert jazzszaxisnak számított) a híres Knitting Factoryhoz köthető produkciókban, a már említett Firewaterben és a nálunk is népszerű Gogol Bordellóban játszott. A kétezres évek elejétől dolgoznak együtt – s idővel újabb alkotótárs csatlakozott hozzájuk: Tomer Josef MC/vokalista személyében. 2005 óta három lemezt is készítettek – s albumról albumra megújuló, izgalmasan hibrid produkcióval tudtak összeállni: a dub/dancehall zenék, a balkáni népzene, a cigányzene, a klezmer, a jazz, a punk/metál, a hiphop – mi több, egy idő után a rai és a flamenco szervesült egységgé.
Alighanem frenetikus produkciókat láthat/hallhat a Gödör közönsége, a fellépőket az On The Spot felvételeiből készült VJ-szett kíséri – a koncertek előtt és után pedig a Deck Attack legénységének (Infragandhi, Negro) DJ-szettje keretezi majd be az eseményt.
Belépő: 2000 Ft
Andrással az On The Spotról készített interjúnkat elolvashatjátok itt, mélyebb interjúnk pedig az áprilisi Belépő kiadványunkban jelenik meg.


















