Arra a kérdésemre, hogy nem lőtte-e el az összes patronját a fesztivál a múltkori erős válogatással, Tarkovács András főszervező így válaszolt: „A Likes sorozat célja a novemberi EUShorts fesztiváléhoz hasonlóan, hogy közelebb hozza a rövidfilmeket egy szélesebb, nem kimondottan szakmai közönséghez. A zsánerek különböző szubkultúráinak megszólítása mellett a már meglévő közönség érdeklődési körét is szeretnénk szélesíteni. Kiépíteni egy a rövidfilmek iránt érdeklődő közönségbázist. Ehhez remek első lépésnek bizonyult a horror-pornó párosítás. Várható volt, hogy nagyobbat szól, de erre fel is voltunk készülve. A sci-fi Klág Dávid, a musical pedig Lévay Boglárka kollégám ötlete volt és mindenkinek tetszett. Nem volt más hátra, mint megszervezni, és megérte.”
Musical
Az igazat megvallva, se a horrortól, se a pornótól ez alkalommal se kerültünk messzire. Ugyanis a musicalblokk nemegyszer idézte fel bennünk a rémületet. Na persze nem a formájával, hanem témáival. Hisz már eleve a legelső kép egy sír volt, amivel szembetalálkoztunk, Juan Pérez Fajardo Míg a halál című – a Quimby Hullabár című számától a Hobo Blues Bandig asszociációkat keltő – rövidfilmjében. A csontvázak elől a szabad szexualitásba menekülhettünk: Ian Smith Egy nagyon angol fedősztori című alkotásában a BAD factor nevű drag-queen verseny első helyéért ment a vérre menő harc. Persze ebből a sajátos őrült nők ketrecéből sem maradhatott ki a halál, a sír motívum így tovább kísért.
Ám az igazi horrort nem a hullák száma méri. Nincs ijesztőbb a világon a fogorvosnál. A Fogideg-összeomlás című Ian Power-film a jelenlegi felsőoktatási káosz kapcsán nagyon is aktuális. Nem számít, mit akartál kezdeni az életeddel, legyél fogorvos, fúróval a kezedben legalább hatalmad lesz. „Fájni fog? – Ó, igen.” Az orvostéma, úgy látszik, rövidfilm-musicalben most trendi. Az összeállítás ötletét adó svéd Szívdobbanás című dalban elmesélt bevándorlódonor-történet a legjobb példa erre.
Észak-Európánál maradva a csúcs Maria Block Kopasz Krapek (eredetileg Skallamann) című rövidfilmje, melyben egy sajátos coming outot láthatunk. Hogy valljuk be kamasz fiúként a szüleinknek, hogy egy kopasz krapekkal kavarunk? Hisz egy kopasz elfogadhatatlan. Vagy nem? Ebben a blokkban már a második egyneműcsókkal találkozunk, míg újra és újra rájövünk, hogy a társadalmi toleranciánk itt keleten vállalhatatlanul gyéren áll, amúgy Norvégia meg egy jó hely.
Az egyik blokkból a másikba átvezető rövidfilm a Guillaume Rieu rendezte A hatalmas agyszívó űrlény támadása. Musical vagy horrorparódia? Eldönthetetlen. A lényeg, hogy eddig sosem hallottam a „milyen bizarr ez a szag, mint az égett hús” sort énekelve. Van benne minden, ami a jó musical alapköve: szerelem, agyelszívó szörny, zombik (derengjen fel a múltkori „The Cabin of the Dead”), mindent tudó professzor, aki nem tud semmivel sem megkínálni, mert „minden, ami a hűtőben van, radioaktív”. Be kell látni, hogy a színes és könnyű musicalvilág nem tartható fenn szükségállapotban. Ha támad a sok lábon járó gyilkos szörny, „elég egyértelműnek tűnik, hogy nem harcolhatunk vele egy musicalben”. Így egy valóságalakítóval monokrómmá válik a világ, és inkább műfajt váltanak.
Sci-fi
Váltsunk mi is. Az első kapcsolat című sci-fi rövidfilm a hagyományos „ember kering az űrben” sémára épül. De kiderül, hogy a férfit meg a nőt fényévek választják el – még az űrben is. A férfiak a Marsról, a nők a Vénuszról jöttek, és a kettő kapcsolata még komplikáltabb, ha egyedül ülünk egy űrhajóban. Habár mindez a Földön, a lakótelepi lakásunkban is megeshetne – és meg is esik. A férfi és a nő örökös vitáit sci-fiben tálalva az Ian Hothersall rendezte Volt egyszer egy Föld nevű bolygó című rövidfilm folytatta. Akkor is szeretnél, ha épp robotok támadnák Londont?
Korábban már volt szó róla, hogy az orvostudomány beférkőzött a filmiparba. A Hippocampus túlélője című francia film olyan, akár egy biológiai oktató anyag. Csak sokkal szórakoztatóbban. Nagydarab, vicces nő agytúrát tesz egy barátja fejében, hogy kitörölje a bátyja emlékét. „A dendrit majd mutatja az utat.”
Persze a sci-fit sem csak humoros módon lehet megközelíteni. Sőt. Távolinak álcázott köntösében nagyon is alkalmas magvas és időtlen gondolatok hordozására. A Simon Bovey rendezte „Félúton a szokásos” a „Tökéletes trükk” jellegű „teleportálok, és így több lesz belőlem” klisé folytatója. De az orwelli „Te egy hiba vagy a mintán, Winston. Egy folt, amelyet ki kell törölnünk” riasztó utópiája is feldereng. Amúgy beszélgettél már telefonon önmagaddal? De nemcsak megkettőződsz a jövőben, hanem el is fogyhatsz – legalábbis ezt állítja Chema García Ibarra filmje, a Protorészecskék. Talán mégiscsak a ruha teszi az embert – már ha testetlen gondolatként záródik ruhájába az időutazó.
Apropó, időutazó. Kihagyhatatlan megemlíteni az egyetlen vetített magyar alkotást, Madarász Isti Előbb-utóbb című rövidfilmjét. Nácik a rabokon kísérleteznek az időutazással, és ezen a ponton már nem lehet eldönteni, ki uralkodik kin, valójában ki a fogoly.
Azonban arra, hogy valójában milyen relatív a függés, az irányítás és az egymásra utaltság az emberek között, a legzseniálisabb választ Anthony Vouardoux Yuri Lennon landol az Alpha 46-on c. filmje adja. Egyrészről lélegzet-visszafojtva figyeljük, ahogy realtime landol egy űrhajós. Én, aki tövig tudom rágni a körmöm az Apollo 13 földet érésén, alig tudtam visszafogni a rémületem. De onnantól sokkal jobban megijeszt az a kozmikus magány, amelybe egy idegen bolygón az egy szál ember belecsöppen. És mit várhatsz, ha már nincs hova hazamenned? „I'm a poor lonesome cowboy, and a long way from home...”
Élet az éneklő űrhajósok után
A hogyan továbbról Tarkovács András így gondolkozik: „Most természetesen magára a november 18–23. között megrendezésre kerülő EUShorts Fesztiválra koncentrálunk, ahol az egyik kiemelt téma az addikció (játékszenvedély, alkohol, szerelem, munka) lesz. Ami a Likes sorozatot illeti, két programterven dolgozunk. Az egyik ilyen az EUShorts Likes Fashion lenne, ami már egy ideje mozgatja a fantáziánkat. A divat iránt az utóbbi években nagyon megnőtt az érdeklődés, és ehhez igazodva egyre több film is merít a divatvilág történéseiből vagy épp kizárólag a köré épít. Arról nem is beszélve, hogy kevés ellentmondásokkal telibb témát találhatnánk, mint a divat.” Félelmemre, hogy lelőtték-e a poént ezekkel az ütős válogatásokkal, András így reagált: „Nem hinném, hogy lelőttük a poént. Vagy ha igen, akkor csak egy poént lőttünk le, és még sok jó viccet tudunk.”
