Már a második héten összejöttünk, de tudtuk, hogy ez csak a félév végéig szól, a Budapest–Szardínia távolság áthidalhatatlan, a távkapcsolat úgysem fog működni – kezdi Bori a félévesnél kicsit hosszabbra sikeredett történetet. Közben megfigyelem, a korábban csendes és visszafogott évfolyamtársnak be nem áll a szája, olaszosan gesztikulál és árad belőle az életenergia. Az öt Erasmus-hónap elteltével Bori és Massimo belátták, nem akarnak megválni egymástól. Egy évig repkedtek keresztül Európán, napokat várva csatlakozásokra, éjszakákat skype-oltak át, hosszabb-rövidebb időt töltöttek együtt hol Bori pesti albérletében, hol Massimo otthonában, Szardínián. Aztán eljött a nap, mikor Bori befejezte az egyetemet és kezében a diplomával, egyelőre munka nélkül, úgy döntött, hogy nincs vesztenivalója, belevágott a szárd életbe.
Én lenni holland, te spanyol
A statisztikák szerint egy párkapcsolatnak akkor vannak a legjobb kilátásai, ha a felek hasonlóak – mondja Hammer Zsuzsa klinikai szakpszichológus és családterapeuta –, azaz közel állnak egymáshoz korban, hasonló a társadalmi helyzetük, érdeklődési körük, kultúrájuk, az értelmi és érzelmi intelligenciájuk. Szerinte sokszor két különböző nemzetiségű erasmusos egyetemista közelebb áll egymáshoz, mint egy magyar egyetemista és egy magyar szakmunkás. A fapadosokkal pedig a fizikai távolság is kisebb a Budapest–Berlin, mint a Miskolc–Sopron vonalon.
A nemzetközi kapcsolatoknak nemcsak egyéni szinten, hanem társadalmilag is számos előnye lehet, kezdjük a beszélgetést Nguyen Luu Lan Anhnal, az ELTE Interkulturális Pszichológiai és Pedagógiai Központ vietnami származású docensével. A szerelmesek miatt például a barátok, a család is megismerhet egy más világot, kultúrát, és így a személyes tapasztalatokon keresztül válhat egy társadalom nyitottabbá, befogadóbbá. A magyar társadalom etnikai szempontból nagyon homogén, nagyon megnéznek egy nem magyar kinézetű embert, meséli Nguyen Luu Lan Anh, aki maga is nemzetközi diákként érkezett anno Magyarországra, és itt ragadt. Tíz éve él magyar férjével és Budapesten nevelik gyermekeiket – magyarul és vietnamiul.
Menni vagy nem menni?
Az Erasmus-félév végén a nemzetközi románc gyakran távkapcsolattá válik. Ez ideig-óráig még működhet is az utazgatásoknak és a skype-nak köszönhetően. Évekig el lehet lenni így, mikor az embernek megvan a maga élete otthon, szabadon eljárhat a haverokkal vagy dolgozhat látástól vakulásig, aztán egy-egy hétre, hétvégére teljesen kiléphet az egészből, mikor a másikhoz utazik. A találkozásnak ilyenkor ünnepi jellege is van, amire lehet készülni, programokat szervezni. Hammer Zsuzsa praxisában foglalkozik olyan lánnyal, aki évek óta egy Budapest–Amszterdam távkapcsolatban él, de képtelen az egyik vagy a másik hely mellett dönteni. Zsuzsa szerint egy nemzetközi kapcsolat mindaddig nagyon izgalmas és csábító, amíg nincs gyerek. Akkor tényleg le kell telepedni valahova, és kezdődnek a problémák. Meg kell egyezni, hogy hova költözzenek, melyik fél családjához legyenek közelebb, melyikük illeszkedjen be a másik kultúrába, és melyik nagyszülő láthassa gyakrabban az unokáját.
A nagy költözés
A nemzetközi migráció esetében leginkább a munkavállalási motivációt, a munkaerőpiac igényeit szokták figyelembe venni. Ennek ellenére a Tárki statisztikái szerint az európai migrációban a családegyesítési szándék meghatározóbb, mint a munka. Adott esetben például szerelmünk csábíthat más országba.
Zsuzsa szerint, aki családterapeutaként gyakran találkozik a nemzetközi kapcsolatok buktatóival, az új, csillogó, izgalmas, multikulturális helyzetnek a varázsát sokszor a kapcsolatra is átvisszük, így ha a közegből kilépünk, akár csalódás is lehet belőle. Janka és kanadai barátja Magyarországra költözve nem bánták meg döntésüket, Borit viszont érte néhány meglepetés Szardínián. „Nem foghattuk meg egymás kezét, ha a húga ott volt vagy ha mentünk az utcán. A szüleinél laktunk és anyukája ugyan egy szobába, de külön ágyba ágyazott meg nekünk. Először nevettem ezen, de aztán kiderült, hogy Massimo is komolyan gondolja a különalvást, mondván, nem férünk el egy ágyban. Érdekes módon Németországban vagy Magyarországon sosem volt gond az elféréssel.”
Janka szívesen költözne Kanadába, bár a barátja szerint nem érezné ott jól magát, más a kultúra, más a környezet. Ő könnyen beilleszkedett Magyarországon, munkát is hamar talált, tetszik neki a magyarok élhetőbb munkatempója, hogy jobban élvezik az életet, mint Észak-Amerikában.
Bori kicsit nehezebben boldogult Szardínián. Az első időszak a nyelvtanulásról szólt, és fél évet adott magának, hogy munkát találjon. Végül kilenc hónap lett belőle és a csalódás, hogy semmi lehetőség. „Tudod, mit csináltam egész nap? – kérdez vissza. – A pasim anyukájával főztem és vártuk haza a férfiakat. Azt hittem, hogy lesz egy kis saját lakásunk, saját közös kis életünk. Akár feleségül is mentem volna hozzá. Rossz volt 25 évesen úgy ott lennem, hogy egy idegen család tart el. Az itthoniak is folyamatosan nyaggattak, miért nem jövök haza. Kilenc hónap után úgy jöttem haza, ahogy kimentem: egyszer bekattant, eldöntöttem, összepakoltam, és kész.” Persze Bori szívesen folytatta volna a kapcsolatot, ha Massimo hajlandó lett volna Magyarországra jönni. Most van itthon egy álommunkája, amit senkiért nem hagyna ott és azt is kezdi újra kapiskálni, milyen egy magyar pasival, milyen, mikor nyelvi akadályok nélkül lehet poénkodni valakivel.
A multikulti a jövő?
Hammer Zsuzsa sok nemzetközi házaspárral találkozik, és szerinte az ő problémáik jóval nehezebben oldhatók meg, mint a magyar–magyar pároké. Sokszor hiába mondják, hogy a nyelv nem akadály a kapcsolatban, még az egy anyanyelvű kapcsolatokban is sok minden tud elcsúszni egy-egy félreértésen, nem megfelelő kommunikáción, nemhogy idegen nyelven. Sok a probléma a nagyszülők körül, a gyermeknevelésről vallott nézetek különbségében vagy azzal, hogy az egyik nem tudja igazán otthonosan érezni magát a másik kultúrájában.
És hogy mi lesz, ha teljesül az EU célkitűzése, hogy 2020-ra minden ötödik egyetemistának legyen külföldi akadémiai tapasztalata? Nyilván több lesz a nemzetközi kapcsolat is, véli Hammer Zsuzsa és Lan Anh. Európa jobban keveredik, új kihívás lesz a saját kultúra és nyelv megőrzése, és különösen nagy szerepe lehet a családnak és az iskolának az újfajta helyzetben irányt mutatni.
