• Moha a Facebookon
  • twitter
  • Rovat rss


Bringasmus - a srác, aki hazatekert az írországi Erasmusról

2010 nyarán egy Győrújfaluból származó ELTE-s fiú úgy döntött, hogy félévnyi ösztöndíjas élményeit egyedülálló kalanddal koronázza meg. Az Írországban folytatott tanulmányai közben adományokat gyűjtött és egy bicikliszerelő üzletben dolgozott, az utolsó vizsgái után pedig nyeregbe pattant és hazatekert. Boros Dani „Bringasmus”-ra keresztelt ötlete révén az University of Limerick EU-s kitüntetésben részesült, ám a hazai siker egyelőre elmaradt. •

bicikli / Erasmus / bringasmus / ELTE / támogatás / európai unió / külföldi ösztöndíj

2011.11.22.

írta/forrás
Facsády Orsolya

Moha: Pontosan hány kilométer volt az út, és mennyi idő alatt tetted meg?

Boros Dani: Körülbelül 2000 kilométert tekertem, ami nekem három hétbe telt úgy, hogy mindig random módon választottam meg az útvonalat, mert nem volt arra pénzem, hogy megvegyem a profi bringástérképeket, amelyeken rendesen ki van dolgozva az összes bicikliút.

Moha: Hova raktad a több hónapnyi holmidat?

B. D.: Csak egy részét hoztam haza, amire szükségem volt itthon. A többit otthagytam, és visszamentem érte később. Az Erasmus végén már napokkal csúszott az elindulásom. Május 15-én befejeződtek a vizsgák, de én még 30-án is ott voltam. Hetekig esett az eső, és csak június első napjaira lett szép idő. Egészen Waterfordig eljutottam csapadék nélkül, ami nagy szó Írországban.

Moha: Út közben néztél városokat is, turistáskodtál?

B. D.: Hogyne. Abszolút. Az első hely, ahol megálltam, egy falusi viskó volt a semmi közepén. Tehenek legelésztek körülötte. Az ott lévő hölgyről kiderült, hogy egyetemi titkárnő, aki már évek óta vezet egy bárt. Az erasmusos lét hátránya, hogy sok pénz kell ahhoz, hogy alaposan körbenézzen külföldön az ember. A diákok 20-30%-ának arra sincs tőkéje, hogy befizessen ilyen-olyan programokra. Azért gondolom a Bringasmust egy szenzációs dolognak, mert két-három hét alatt maximálisan bele lehet ivódni az ottani kultúrába, környezetbe, találkozni lehet helyi emberekkel.

Moha: Többen vágtatok neki vagy egyedül csináltad végig?

B. D.: Teljesen egyedül voltam. Eredetileg kilenc-tíz ember jelentkezett, hogy jönne velem, de technikailag nem készültek fel, és pénzügyileg sem voltak a topon. Sajnálom, mert minél többen lettünk volna, annál jobban meg lehetett volna szervezni az utat. Hívtam őket, hogy jöjjenek velem adományokat gyűjteni, de nem voltak hajlandóak fél órát késni az előadásaikról. A limericki emberek egyébként nagyon kedvesnek bizonyultak. Látták, hogy mindennap megyek a kis adománygyűjtő vödrömmel, és kérdezgették, mikor indulok már.

Moha: Kiktől próbáltál adományokat gyűjteni?

B. D.: Az utcán is próbálkoztam, meg az egyetemen is elszórtam a hírt, hogy szeretném ezt csinálni. A bicikliüzlettel, ahol dolgoztam, hatalmas előnyt kovácsoltam magamnak. Egy fillért nem kaptam ugyan a munkámért, de az ismeretség megvolt, így könnyebben támogatták a programot. Hasznos tudás volt, hogy nemcsak olyan ember vagyok, aki látott már biciklit, hanem olyan, aki meg is tudja szerelni azt. Ha az út közben kiesett volna a kerék, akkor sem lettem volna teljesen elveszve.

Moha: Ezek szerint elég tudatosan készültél a hazaútra.

B. D.: Csak félig. Megvoltak az álmaim és a terveim, de sem pénz, sem technika, sem felkészültség nem volt mögötte. Egy ilyen nagy túra előtt sok mindent tekintetbe kell venni, hogy tényleg sikerüljön. Amikor elkezdtek mások is bátorítani, és segítettek nekem, egyre biztosabb lettem magamban. Beállítottam az üzletbe a bicajommal, mondva, hogy mit kellene rajta javítani, mire a főnököm közölte velem, hogy dobjam el azt azonnal. Ő egyébként egy negyvenöt körüli férfi, aki még mindig ott tanul az egyetemen, nem tudom, hányadik diplomáját csinálja, de közben családja van. Ebből a szempontból Írország egy egészen más világ. Jó látni, hogy nemcsak 25-ig preferálják az embert.

Moha: Elkanyarodtunk. Mi lett a bicikliddel végül?

B. D.: A főnököm azt mondta, hogy max. 200 kilométerig tudnék elmenni vele. Közöltem vele, hogy én még egy nullát mögé szeretnék tenni. Javasolta, hogy ballagjak el ide-oda, és gyűjtsek pénzt. Az ötlete alapján találnom kellett volna egy árvaházat, amelynek a javára kérhettem volna támogatásokat úgy, hogy a befolyt összeg felét a saját költségeimre fordítottam volna. Ez nem valósult meg, mert három hónap alatt szinte reménytelen lett volna eredményt elérni.

Moha: Akkor csak magadnak szedtél össze valamennyi pénzt? Mekkora összegre volt szükséged?

B. D.: Igen. Ezt főleg ismerősökön, barátokon és az egyetemen keresztül tudtam megvalósítani. Plusz, amit idézőjelben ösztöndíjnak hívnak, azt is félre kellett tennem. Tegyük hozzá, hogy egy jó biciklit vettem, nem olyat, ami csak a túrára volt alkalmas. Körülbelül ezer euróba került az út.

Moha: Nem próbálkoztál valami magasabb - akár uniós - szintű támogatásra pályázni?

B. D.: Nem volt leszervezve előre semmi. Sem az út, sem a médianyilvánosság, sem a bizalom, hogy ezt tényleg véghezviszem. Ha nem kellett volna előadásokra járnom és esszéket írnom, valamint adományokat gyűjtenem, akkor könnyebb lett volna többet tenni érte. Nagyon jó volt viszont átélni, hogy mivel jár ez az egész szponzoráció nélkül. Ebből a programból még bármi lehet. Az unió 23 nyelvre lefordított, évente kiadott magazinjában a húsz legaktívabb egyetem közé sorolták 2010-ben az University of Limerick-t, elsősorban a Bringasmus miatt.

Moha: Mit gondolsz, a jövőben sem pártfogolna ilyen elképzelést az Erasmus kapcsán az EU?

B. D.: Nagyon őszinte választ fogok adni. Szerintem az EU-ban minden gazdasági alapokra van helyezve. Nemcsak azt kellene nézni, hogy a befektetések hány százaléka térül majd meg, hanem támogatni kellene olyan kreatív dolgokat is, ami működik, de nem hoz anyagi hasznot. Ha egy bizottság ezt megvizsgálná, belátná, hogy működőképes, amellett, hogy az európai összefogást és az ismeretek bővítését is nagymértékben segíti.

Moha: Szerinted fellendítené a program a hazai bringás turizmust?

B. D.: Persze. Az Erasmus közben és után nemzetközi kapcsolatokat ápolunk. Azok a diákok, akik meglátogatnak minket, lehet, hogy a Yale-re vagy a Harvardra viszik majd Magyarország jó hírét. Az itt látott dolgok formálnák a világképüket rólunk. Ez nekünk nemcsak üzletileg és turizmusfejlesztésileg, hanem a kapcsolatépítésben is visszavonhatatlan előnyt jelentene. Először nem is a pénzt kell látni benne, hanem a lehetőséget.

Moha: Hogyan tovább? Mik a terveid a Bringasmussal a későbbiekben?

B. D.: Jövőre az ír barátaimmal szeretnénk újra hazajönni Limerickből, és népszerűsíteni kicsit ismét a projektet, magával az Erasmusszal egyetemben. Szintén jó lenne pályázni majd valamilyen úton-módon, például a „Fiatalok Lendületben” program kapcsán. Ha Nyugaton működik, itthon is próbálkozni fogok.

Fotó

BelépőY-generációZSKF Gólyatábor CsopakKendermajálisVizsgadivatAz új szépségideál az androgünRomani Divatbemutató szeptember 21.Paintball