• Moha a Facebookon
  • twitter
  • Rovat rss


Huszonnégy magyar író a Bizottság-kiállítás programsorozatában

Szeptember 3-án startol a Műcsarnokban a Bizottság-kiállítás, amelyhez kapcsolódóan a szervezők egy nem mindennapi programsorozatot indítanak. •

kiállítás / zene / ellenkultúra

2011.09.01.

írta/forrás
Kocsis Andrea

Szeptember 1-jétől november közepéig a Műcsarnok apszisában felállított színpadon minden hétvégén két-két közismert magyar író felolvassa az erre az alkalomra írt, valamelyik Bizottság-számhoz kapcsolódó szövegét, majd Lévai Balázs (szeptember 1-jén Józsa Márta, szeptember 9-én Mesés Péter) vezetésével beszélgetéseket folytathatunk a Bizottságról és a korszakról. Az estet minden alkalommal egy rövid koncert zárja, nem kell mondani, hogy persze Bizottság-számokkal. Szóval nem érdemes kihagyni, ha a rendszerváltás előtti és utáni kultúra sajátos fúziójára vagyunk kíváncsiak.

A szombaton reggel nyíló kiállítás különlegességét jelzi, hogy a tárlatra több mint ezer négyzetméternyi úgynevezett „vendégfalat” építettek fel a, s ebben a labirintusban a régi művek mellett több olyan alkotást is láthat a közönség, amelyet kifejezetten a projekt alkalmából hozott létre ef Zámbó István, fe Lugossy László és Wahorn András. A Műcsarnok meghívására eljött Budapestre és részt vesz a megnyitón az egykori zenekar két meghatározó nő tagja: a jelenleg Los Angelesben élő Kukta Erzsébet (Kokó) és a Berlinben élő Kecskés Kriszta.

Irodalmi és zenei program a mínusz egyedik napon

Szeptember 1-jén 19 órától – kivételesen ingyenesen – Krasznahorkai László és Tolnai Ottó a Már megint itt van a szerelem című Bizottság-számhoz kapcsolódó szövegeiket olvassák fel. Az estet a Pop Ivan koncertje zárja.

„Ez az ember sírva jár, senki se tudja, miért. Van, aki azt hiszi, vesztett szerelmeit siratja, amelyek oly makacsul döngnek körülöttünk, fonográfszóval, a tengerparton. (…) Van, aki álmáról hallotta beszélni, félálma iszonyú látomásairól, gyötrő képeiről a szeretetnek. Megszoktuk már, megbízható, nyugodt, csak épp hogy szakadatlan sírva jár, mint a folyóparti fűz, amelyet vonatból pillant meg az ember lidérces álmoktól zavaros hajnalokon” – írja Krasznahorkai László fe Lugossy László kiállítása kapcsán. Krasznahorkai László író, akinek a Sátántangó című regényéből készült Tarr Béla-filmben maga fe Lugossy is játszott és a délvidéki költő, képzőművészeti esszék írója, Tolnai Ottó az est főszereplője, a hívómondat pedig a Szerelem című A. E. Bizottság-dal örökzöld sora, amelyre kiválóan rímel a Tolnai-vers: „ne félj / én is félek: szerelmes versek írása közben mindig fél a költő”.

A Pop Ivan zenéjét, amelyben az avantgarde jazz, a balkáni és egyéb népzenék, a rock, a kortárs és modern zene legkülönbözőbb elemei kavarognak, saját meghatározásuk szerint „meditatív dallamok és lélekrázó zajok, tánc és szenvedés” jellemzik.

Az irodalmi és zenei estek további programja

2011. szeptember 9. (péntek), 19 óra

Egy lány kéne nékem,
Aki hideg mint a hó.
Egy lány kéne nékem,
Aki semmire se jó.

Fellépők:

Kukorelly Endre, Háy János
Sajnosbatár
 

2011. szeptember 16. (péntek), 19 óra

Mit látsz, Laca?
Egy nagy segget látok.
De nem is látom.
Lehet hogy csak hallucinálok.

Fellépők:

Parti Nagy Lajos, Garaczi László
Legát és a Sweet Jane

2011. szeptember 23. (péntek), 19 óra

Tudom, hogy mi az ábra
Bestia, bestia látlak

Fellépők:

Szkárosi Endre, Temesi Ferenc
Kettős Tamás és a Vadszamarak

2011. szeptember 30. (péntek), 19 óra

Körülleng a dekadencia
Különös és perverz illata

Fellépők:

Kemény István, Tóth Krisztina
Dep’art

2011. október 7. (péntek), 19 óra

Már megin’ ez a depresszió

Fellépők:

Borbély Szilárd, Darvasi László
Specko Jedno

2011. október 14. (péntek), 19 óra

Nem bírom a gyűrődést
Rosszak az idegeim

Fellépők:

Grecsó Krisztián, Szijj Ferenc
Óperentzia
 

A szentendrei autodidakta képzőművészek által létrehozott A. E. Bizottság a nyolcvanas évek hazai ellenkultúrájának meghatározó zenekara volt. A „minden lehet művészet, az élet maga is művészet” szlogenhez köthető világlátásnak megfelelően a zenei és képzőművészeti műfajok határainak ironikus áthágásával olyan alkotásokat hoztak létre, amelyek ellenálltak az akkori, ideológiailag terhelt hivatalos kánon elvárásainak. Anélkül váltak politikai tényezőkké, hogy egyetlen konkrét politikai ügyre is reagáltak volna, annak ellenére lettek sikeres zenészek, hogy szakmai szempontból képzetlenek voltak, s úgy szabtak új trendet a hazai alternatív kultúrában, hogy a legkevésbé sem szándékoztak irányokat kijelölni. A Bizottság története túlmutat önmagán és túlmutat a korszakon is – a tagjai által képviselt művészeti aktivitás ma ugyanolyan hiteles és erőteljes esztétikai hatást vált ki, mint negyedszázaddal ezelőtt. A Műcsarnok kiállítása mindenekelőtt ezt mutatja be – a tagok közül főként Wahorn András, fe Lugossy László és ef Zámbó István alkotásaira fókuszálva.

Fotó

Y-generációCareer power bitchA város szuperhőseiBetyárdűlőERASMUSMANKendoVOLT fesztivál egy pop9 szemévelAz elegáns frissesség