6. KÖLN
Németország a magyar cserediákok körében a legnépszerűbb célország, így Berlin mellett Köln is helyet kapott Top 10-es listánkon. Az Rajna menti település igazi egyetemváros a maga 43 ezer hallgatójával, az Universität zu Köln pedig az egyik legrégebbi és legnagyobb hagyományokkal rendelkező felsőoktatási intézmény a kontinensen. A várossal kapcsolatban legtöbben elsőként a kölnire, a kölschre vagy a februári, akár egymillió látogatót is vonzó karneválra asszociálnak, Köln ezen felül egy igazi bohém metropolis. Köln előnye Berlinnel szemben, hogy itt sokkal koncentráltabb az egyetemi élet, a campus, a kollégiumok, a klubok nagy része az Univiertelben található, így biciklivel vagy gyalog is könnyen el lehet jutni egyik helyről a másikra. Az élelmiszerek ára hasonló, mint nálunk vagy a német fővárosban, az egyetemi menzán pedig már 2-3 euróból meg lehet ebédelni. Köln a tolerancia egyik fővárosa is Európában. Számos fiatal lófrál a kisbabájával vagy a kutyájával a campuson, a gyereksírás vagy a háziállatok itt senkit nem zavarnak, a város lakóinak toleranciáját pedig a melegbárok magas száma is bizonyítja. Köln jó választás tehát azon németnyelv-vizsgával rendelkezőknek, akik szeretik a nagyvárosi zsongást, szeretnek biciklizni, kirándulni és nem szeretnének indulás előtt nagyon a saját vagy szüleik zsebébe nyúlni.
Mire elég az Erasmus-ösztöndíj összege?
A szállásra és az étkezés egy részére.
Mennyibe kerül átlagosan egy korsó sör?
A kollégiumokban kb. 1,3 euró egy korsó, a belvárosban mindez kb. 2,5-3 euró.
A város három szóban:
pezsgő, bohém, toleráns
7. OSLO
A norvég főváros is számos magyar hallgatót vonz évről évre, a skandináv luxus, az emberléptékű nagyvárosi környezet és a csodálatos természeti adottságok teszik igazán vonzóvá Oslót. A város erényei közé tartozik továbbá a számos tudományterületen elérhető, széles körű, angol nyelvű kurzuskínálat és a kedvező pályázási esélyek, a norvég tél és az árak ugyanis sokakat elriasztanak hetedik helyezettünktől. Az tény, hogy Oslo nagyon drága, de a cserediák státus valamelyest javít a helyzeten. A bérelhető szobák árai havi 5-600 euróról indulnak, a határ pedig a csillagos ég. Diákszállókon azonban már havi szinten 3-400 euróból is megoldható a szállás kérdése, kollégiumi férőhelyet pedig hivatalosan minden cserediáknak kötelesek biztosítani. Azzal azonban mindenféleképpen számolni kell, hogy az élelmiszer sokkal drágább, mint itthon, a legkritikusabb pont a hús és az alkohol vásárlása lehet, éttermet pedig biztosan csak kívülről fog látni az odalátogató hallgató. Akik azonban Oslót választották, állítják, hogy bármikor visszamennének, hiszen az élhetőség, a sokszínű kultúra és az egészen elképesztő természeti környezet felül tudja írni a hátrányokat. A sportos alkatok számára is ideális választás a norvég főváros, hiszen az egyetemen rengeteg klub működik, a város tavai pedig nyaranta úszásra, télen korcsolyázásra kínálnak lehetőséget. Akkor dönts Oslo mellett, ha nem vagy egy trópusi alkat, ha meg tudod (jelentősebb összeggel) toldani az ösztöndíjad összegét, és ha nem probléma, hogy mind a tavaszi, mind az őszi félév két-három héttel előbb kezdődik, mint Magyarországon!
Mire elég az Erasmus-ösztöndíj összege?
Diákszálló esetén a szállásra.
Mennyibe kerül átlagosan egy korsó sör?
A diákszállón kb. 38 korona, ami 4 eurónak felel meg, a belvárosban pedig kb. 50-60 korona, azaz 5-6 euró.
A város három szóban:
természet közeli, emberléptékű, drága
8. PADOVA
Hogy az olasz úti célok nem foglalnak el előkelőbb helyet a magyar erasmusos rangsorokban, annak legfőbb oka talán a piacképes olasznyelv-tudással rendelkezők alacsony száma. Az itáliai egyetemeken ugyanis a legritkább esetben hallgathatunk angol nyelvű kurzusokat, így a nyelvvizsgával rendelkezők a pályázásnál szinte behozhatatlan előnyt élveznek. Top 10-es listánkba nem Rómát, hanem egy kisebb, ízig-vérig diákvárost választottunk, hogy a fővárosok ne legyenek felülreprezentálva. Padovában már a 13. században egyetem állt, Università degli Studi di Padovának mára több mint hatvanezer hallgatója van és több száz cserediákot fogad egy félévben, így igazi nyüzsgésre számíthatnak az ideutazók. Az Olaszországba készülők számára sok fontos információ begyűjthető az ESU, az olasz egyetemisták diákszervezetének honlapjáról, amely többek között a kollégiumokat is üzemelteti. Padovában az egy- és kétágyas koliszobák ára 200 euró körül mozog, így az ösztöndíj fedezni tudja a szállás és az étkezés költségeit is, egy menzai étkezés ára 3 euró körül mozog. Padova is egy igazi biciklis város, az egyetem közelében több kölcsönző is található, Velence, Bologna vagy Parma pedig könnyen elérhetőek egy-egy hétvégi, vonatos kirándulás apropóján.
Mire elég az Erasmus-ösztöndíj összege?
Szállásra és étkezésre.
Mennyibe kerül átlagosan egy korsó sör?
Kb. 2-3 euró.
A város három szóban:
családias, fiatalos, történelmi
9. TILBURG
Hollandiában nem Amszterdammal, hanem a kisebb egyetemi városokkal van a legtöbb magyar egyetemnek kapcsolata. Tilburg egy igen kedvelt úti cél, első körben azok között, akik Nyugat-Európába vágynak, és angol nyelven szeretnének kurzusokat hallgatni. A város igazi erőssége mindemellett a kitűnő koordinátori hálózat. A frissen érkezetteknek szinte semmit nem kell egyedül intézniük, az állomáson autóval várják őket, SIM kártyát biztosítanak számukra, egy kis csomagban a kezdetek kezdetén mindenki minden információt megkap, a koordinátorok rendszerint biciklivásárokat is szerveznek. Mindez egy berlini vagy párizsi ösztöndíjturista számára talán elképzelhetetlennek tűnik! Az egyetemi élet is ilyen jól szervezett és tervezhető, a legtöbb kurzuson a félév elején óráról órára lebontott tanmenetet adnak át a hallgatóknak a professzorok. Aki tehát azért hezitál a jelentkezéssel, mert fél megküzdeni egy idegen ország bürokráciájával vagy nem érzi magát elég önállónak egy ilyen kalandhoz, bátran válassza Tilburgot, ahonnan a kiváló vonatközlekedésnek köszönhetően Belgium és Hollandia nevezetességei is könnyen bejárhatóak.
Mire elég az Erasmus-ösztöndíj összege?
Általában a kollégiumi szállásra.
Mennyibe kerül átlagosan egy korsó sör?
Erasmusos bulikon kb. 1 euróba, a többi szórakozóhelyen kb. 3 euróba kerül a 0,25-ös sör.
A város három szóban:
szervezett, szürke, barátságos
10. HELSINKI
Listánk tizedik helyén Észak-Európa képviselteti magát, egészen pontosan a finn főváros, amely sok magyar fiatal álom úti célja. Helsinki legnagyobb erénye, hogy igazi balti nagyváros, de minden lényeges intézmény és látnivaló gyalog is bejárható, így igazán kényelmes itt élni, a pályázáshoz pedig elegendő az angolnyelv-tudás. A finn koordinátori rendszer is remekül működik, az orientációs napon mindenki kap egy tutort, akinek a feladata, hogy minden programról és lehetőségről tájékoztassa az ösztöndíjasokat. Az élelmiszer a magyar zsebeknek itt is nagyon drága, de az egyetemi menza, az egyetemi kávézók és a „happy hour” akciók kiismerésével sokat lehet spórolni. A bárok, szórakozóhelyek esetén szinte mindenhol számítani kell a 10 euró körüli belépőárakra plusz a néhány eurós ruhatári díjra, amely egy északi város esetén elég bosszantó. A cserediákok körében igen népszerűek a rendszerint szerda esténként megrendezett Erasmus-bulik, ahol az árakat Európa délebbi részeihez igazítják, itt csupán 1-2 euróba kerül például egy korsó sör. Ha kirándulni vágysz, Helsinkiből Tallinn vagy Stockholm könnyen elérhető, 2-300 euróért pedig Szentpétervárra és Lappföldre is el lehet látogatni. A finn fővárost valószínűleg az ország igazi rajongói választják úti célul, ők nem is fognak csalódni!
Mire elég az Erasmus-ösztöndíj összege?
A szállásra.
Mennyibe kerül átlagosan egy korsó sör?
Kb. 4-5 euró, Erasmus-bulikon 1-2 euró.
A város három szóban:
nyugodt, modern, hagyományőrző


















