Valószínűleg nincs olyan Erasmus-ösztöndíjas, aki ne tudna hosszasan sztorizgatni az egyetemi bürokrácia útvesztőiről és a külföldön teljesített kurzusok körüli „kreditparáról”. A többség számára az Erasmust övező procedúra csak azért tűnik bonyolultnak, mert először kell ilyen jellegű kihívásokkal szembenéznie, akadnak azonban olyanok is, akik valóban kellemetlen helyzetbe kerültek a hiányos tájékoztatás, a szavukat be nem tartó professzorok, de legfőképpen saját informálatlanságuk miatt. Az erasmusos ügyintézés ma már nagyüzemi rutinfeladat minden magyar felsőoktatási intézményben, a hallgatók jogait rengeteg szabályzat védi. Nem is kell különösebben sok elvárásnak megfelelni és az Erasmus-axiómák száma sem túl magas, ezeket azonban illik alaposan megismerni már a kiutazás előtt. Összegyűjtöttük a legfontosabb kérdéseket és válaszokat a kreditátvitellel kapcsolatban, hogy senkit ne érhessen kellemetlen meglepetés.
• Hogyan illeszthető be az erasmusos félév a kötött előfeltétel-rendszerű képzésekbe?
Ha röviden akarnánk a kérdést megválaszolni, azt mondhatnánk: nagyon nehezen. Az osztott képzés bevezetése merevebbé tette a tanterveket, kisebb lett a hallgatói mozgástér. A bolognai folyamat során kialakított ciklusos képzési rend vissza is vetette a részképzéses hallgatói mobilitást, és egyelőre nem látszik, mennyivel lendítette előre a teljes fokozatra irányuló mobilitást, tudom meg Derényi Andrástól, az Országos Kredittanács irodájának vezetőjétől. Hasonló tapasztalatokról számolt be Fodor Judit is, aki 2009-től az ELTE Egyetemi Hallgatói Önkormányzatának elnökeként tevékenykedett, jelenleg pedig Rómában végzi szakmai gyakorlatát. „A tanulmányi ösztöndíjas félévben általában csak néhány kurzust lehet elvégezni, a többit később be kell pótolni. Ha a hazaérkezés utáni félévben 45-50 kreditet kell teljesíteni, sokkal nehezebb jó átlagot produkálni, éppen ezért sokan lemondanak az alapképzés alatti kiutazásról a sikeres mesterszakos felvételi érdekében” – summázza Judit a hallgatók tapasztalatait. A mesterszakra való bekerülés után sem egyszerűbb a helyzet, hiszen az első évre a legtöbb képzőhelyen még nem lehet pályázni, másodévben pedig már ismét az abszolutórium megszerzése és a szakdolgozat megírása a cél.
Az új helyzetből adódó nehézségek megoldására már látszanak azonban törekvések. Azokban az intézményekben például, ahol magas az erasmusos hallgatók aránya, megpróbálnak a képzésbe ún. mobilitási ablakokat emelni, azaz beépíteni egy-egy olyan szemesztert, amely ideális a kiutazásra. Ezzel az átszervezéssel az ösztöndíjas félév során szerzett kreditek elismerése is könnyebbé válik. Az ELTE-n továbbá azzal igyekeznek javítani a hallgatók helyzetén, hogy szeptemberben pótpályázatot írnak ki a mesterszakosok számára, hogy már a második félévtől lehetőség legyen a kiutazásra, tudom meg Székely Ágnestől, az ELTE Intézményi Erasmus Koordinátorától. Magyarország egyik legnagyobb egyetemén az átlagosnál még mindig sokkal jobb a helyzet, hiszen nem a kiutazók száma csökkent a bolognai rendszer bevezetésével, hanem a pályázási kedv és ezáltal a túljelentkezés mértéke. Az Erasmus szakmai gyakorlati helyek azonban még az ELTE-n is sokszor kihasználatlanok. Azok számára, akik tartanak az előfeltétel-hálók kibogozhatatlan szövevényétől, éppen az abszolválás utáni, utolsó félévben történő kiutazás lehet az ideális megoldás, fejti ki Fodor Judit, aki maga is ezzel a lehetőséggel élt.
• Hány kreditet kell a fogadó intézményben egy félév alatt teljesíteni?
Az eredeti Erasmus-koncepció szerint minden ösztöndíjasnak 30 kreditet kellene a fogadó intézményben megszereznie, azonban szinte teljesen mindegy, hogy milyen tanegységekből. Ahogy Derényi András fogalmaz, ”a külföldi tanulás olyan hatalmas (élet)tapasztalattal jár, hogy azt minden további nélkül érdemes elismerni”. A hazai gyakorlat ettől több elemében eltér. Nincs általános, minden szakra kiterjedő teljesítési kötelezettség, a legtöbb képzőhelyen ráadásul nem kredit, hanem kurzusszámban határozzák meg a követelményeket: általában 2-3 szakos tanegység sikeres teljesítése jelenti a minimális elvárást. A képzési rendszerbe itthon egyelőre képtelenség beilleszteni a harminckredites normatívát. Derényi szerint egyrészt azért, „mert a magyar akadémiai hagyományokban nevelődött oktatókban erősen él az elképzelés, mely szerint az általa átadott tudás nélkülözhetetlen és csak tőle szerezhető be”, így sok professzorral nehéz egyeztetni a kreditelfogadásról. A szakértő kiemeli továbbá, hogy a magyar felsőoktatásra még mindig a merev tantervek jellemzőek, melyek elsősorban a tartalomra és nem a megszerezhető kompetenciákra koncentrálnak, így magát a tapasztalatszerzést a rendszer önmagában nem kezeli értékként.
Itthon az oktatók nagy része aprólékosan átvizsgálja a külföldi kurzusok irodalomjegyzékét és tematikáját, és ezek alapján mérlegel, hogy elismeri-e azt a sajátja helyett. 30 kreditet szinte lehetetlen összegyűjteni olyan tanegységekből, amelyek átmennek ezen a rostán, különösen igaz mindez az 1-2 kredites kurzusokra bontott bölcsészképzésben. Két-három megfelelő gyakorlatot vagy előadást azonban viszonylag egyszerű találni, de érdemes biztonsági játékot játszani, és a minimumnál legalább néhány kurzussal többet felvenni, hiszen nem lehet előre tudni, melyeket leszünk képesek valóban teljesíteni.
• Mekkora egyezés kell egy tárgy elfogadtatásához?
Az ekvivalens kurzusokkal kapcsolatban él egy általános tévhit, mégpedig, hogy a fogadó és a küldő egyetem tanegységeinek 75%-ban kell tartalmilag megegyezniük az elfogadtatáshoz. A szabály azonban úgy szól, hogy az oktatók akár 10%-os egyezés esetén is elismerhetik a külföldön teljesített tárgyat, 75%-os egyezés felett pedig kötelesek ezt megtenni. Ezen szabályok ismeretében jóval nagyobb esélye van arra a hallgatóknak, hogy legalább megközelítsék a 30 kredites normatívát, hiszen a kiutazás előtti hetekben még nagyon nehéz a felvenni kívánt kurzusokról bizonyítani a pontos egyezés mértékét. Ha figyelembe vesszük ezt a szabályt, csökkenhet a kettős teljesítések aránya is. Akkor beszélünk kettős teljesítésről, ha a hallgató a külföldön elvégzett tanegységek mellett, az egyéni tanrend adta lehetőségeket kihasználva, itthon is vizsgákat tesz.
• Mi a biztosíték arra, hogy hazaérkezés után valóban bekerülnek az indexbe a kint teljesített kurzusok?
A külföldön megszerzett kreditek biztos elismertetésének maga a tanulmányi szerződés (Learning agreement) a garancialevele, éppen ezért az egyik legfontosabb teendő a kiutazás előtt ennek a dokumentumnak a hitelesítése. Ebben a szerződésben kerülnek ugyanis rögzítésre azon kurzusok, amelyeket a hallgató a vendéglátó intézményben végez el, és azon szakos kurzusok is, amelyek fejében elismeri a teljesítést az anyaintézmény. A tanulmányi szerződés akkor hiteles, ha mindhárom fél, azaz a hallgató, valamint a fogadó és a küldő intézmény illetékeseinek aláírása is szerepel rajta, ez utóbbiról pedig azért kell még itthon gondoskodni, hogy az esetlegesen megváltozó körülmények ellenére is biztosítva legyen a teljesítés.
A szóbeli ígéretekre soha nem szabad alapozni, hiszen előfordulhat, hogy néhány hónap elteltével a professzor egyszer csak „meggondolja magát” és nem írja alá az indexet, állítja Fodor Judit. „Sajnos hallottam ilyen esetekről. Továbbra is értetlenül állok az előtt, hogy néhány oktató miért másítja meg korábbi döntését ok nélkül, ezzel hatalmas károkat okozva a hallgatónak.” Az egykori EHÖK-elnök óvatosságra inti a kiutazókat. Fodor Judit szerint az esetek nagy hányadában a tanulmányi szerződés a kiutazás után is módosításra és hiánypótlásra szorul, különösen, ha a fogadó országban több héttel később kezdődik a szemeszter, mint itthon. Ekkor is nagyon fontos ezen változtatásokat minél pontosabban és minél hamarabb írásban rögzíteni. „Érdemes nemcsak a tanszéki Erasmus-koordinátorral, hanem az összes kurzus oktatójával is előre írásban megállapodni. Ha a hallgató mindezekről gondoskodik, akkor minden szabályzat mellette áll, és a HÖK ezek segítségével probléma esetén eredményesen tudja védeni az érdekeit” – teszi hozzá Judit.
