Mit tehet a fiatal kutató forradalmi találmánya megvalósulásáért? Elviszi egy amerikai kiállításra és befektetőket keres, ahogy tette azt négy magyar csapat a Kairos Society New York-i találkozóján. •
Vándordíj megalapítására tettek javaslatot a győri Széchenyi István Egyetem (SZE) hallgatói. Amelyik városnál éppen landol a díj, az lenne Magyarország egyetemi fővárosa. És ha már éppen a győriek találták ki, miért ne ők lennének az elsők? Furcsállottuk a dolgot.
•
Második helyezést ért el és különdíjat kapott Váradi Viktória a Hanyau Qiai (Chinese Bridge) Nemzetközi Kínai Nyelvi Versenyen, ahol több mint hatvan ország fiataljai mérték össze tudásukat és tehetségüket. A nyári erőpróba óriási médiaesemény volt, rendkívül magas nézettségű tévés showműsor lett belőle. •