Ha épp ki vagy éhezve valami eredetire a magyar zenei életben, ne a kereskedelmi tévék tehetségkutató műsorai között kapcsolgass, írd be inkább Meszerics András nevét a YouTube keresőbe. András, azaz egyelőre inkább Bandi hol kórusban, hol hálószobapopperekkel, hol pedig szólóban zenél, emellett foglalkozik kortárs tánccal, és kísérleti jellegű színdarabokban bontogatja szárnyait. Számára a kilencvenes évek popkultúrája nem nosztalgia, hanem történelem, ugyanis még csak 17 éves. Élete első interjúját nekünk adta, de biztosan hall még róla, akinek füle van. •
Janne Teller Ha háború volna nálunk c. könyve nemrég jelent meg Magyarországon. Az útlevélhez hasonlító könyvecskében a dán írónő kegyetlen tükröt tart egy emigráns kamasz szemszögén keresztül az elkényelmesedett és idegenellenes társadalmaknak. Provokatív hangvételében sokban hasonlít a Semmi című gyerekeknek írt filozofikus botránykönyvéhez, amelyet Észak-Európában először betiltottak, majd kötelezővé tettek az iskolákban. A Semmi lapjain egy csapat kamasz felépíti a Fontos Dolgok Halmát, hogy bebizonyítsák a fa tetején ücsörgő, a társadalomból kivonult Pierre Anthonnak, hogy vannak dolgok, amelyeknek van értelmük az életben. Viszont amikor már a házikedvencüktől kezdve a szüzességükig aszalódnak az értékeik a halom tetején, az események kontrollálhatatlanná válnak. Az írónővel ennek kapcsán beszélgettem az Alkonyaton felnőtt generációról, Európáról, a szélsőjobboldalról - és az élet értelméről. •
Palojtay Dávid, a maga 35 évével kijelentheti, további életében nagy valószínűséggel nem függ semmilyen munkaadótól, és a nyugdíja miatt sem kell majd izgulnia. A Liszt Ferenc Zeneakadémián végzett fiú zenekarban játszik, kórust vezet, hangszeres játékot oktat, önkénteskedik, valamint a számítógép előtt ül. Egyénileg összehozott online póker bizniszéből pedig még jótékonykodásra is marad keret. •
Nagy Dávid a HÖOK (Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája) elnöke felháborítónak tartja a jogi- és közgazdasági keretszámok csökkentésének mértékét és mellébeszélésnek minősíti a diplomás túlképzésről szóló kormányzati kommunikációt. Felháborítja, hogy felvételizők információhiányban kénytelenek meghozni a döntésüket, ráadásul nem valószínű, hogy a keretszámok változtatásával a hiányszakmák felé lehet terelni a diákokat. •
Legtöbbünk kapcsolata a Soma által űzött szakmával valószínűleg 10 éves korunk körül a bűvészdoboz szintjén csúcsosodott. Nála viszont ez jóval túllépte a hobbiszintet, hivatás és karrier lett belőle. Egy ritka elszánt fiatalemberrel beszélgettünk, aki képes elhitetni velünk, hogy csoda és illúzió között szinte nincs határ. •
A Színes Város mozgalomnak egy „szakmai díjjal” ért fel, hogy Pfeffer Józsuát felkérték a 2011-es TEDxYouth@Budapest konferencia előadójának. Az alternatív szakközépiskolaként ismert Zöld Kakas Líceum 22 éves, 10. osztályos tanulója a Pöttyös utcai metrómegálló és környéke kifestését koordinálta nyáron. A civil kezdeményezésről és saját, nem mindennapi életéről beszélgettünk. •